És sajnos ez is eljött: az utolsó nap. Szerencsére egészen későn indult a gépünk, mondjuk ennek is megvolt a böjtje, mert másnap hajnali negyed ötkor szállt le a gépünk, de így legalább maradt még majdnem egy teljes napunk, amit megpróbáltunk kihasználni.

A reggelinél minden maradék gyümölcsünket, amiket vettünk, plusz amik voltak a reggelihez, belevágta Rozi egy finom gyümölcssalátába, amit mézzel és joghurttal tettünk még finomabbá. Hoztam még egy utolsó mandulás kiflicskét a kedvenc cukrászdánkból, ami talán pont azért, mert már a cukrászda is tudta, hogy ez az utolsó nap, nem volt olyan friss és finom.

Reggeli után összepakoltuk a bőröndöket és felvonszoltam őket a kocsihoz, amibe természetesen nem fértek bele csak úgy, hogy leszereltem a kalaptartót. A többi cucc a hátsó ülésre került, szerencsére Madeira a világ egyik legbiztonságosabb helye, ezért nem volt vele semmi gond. Meg akartuk még nézni a híres botanikus kertet Montéban, ezért bekucorodtunk a kocsiba és még egyszer felhajtottuk egy jó meredek emelkedőn.

Szerencsére gyorsan sikerült parkolóhelyet keríteni és az erősen felhős, fülledt időben elsétáltunk a botanikus kert bejáratához. Útközben elmentünk azok mellett a szánkók mellett, amikkel az utcakövön lehet leszánkózni a hegyről. Senki nem akart most szánkózni, pedig régen nagy üzlet lehetett, mert külön hely volt kialakítva a sornak. Rozi olvasta, hogy régen sokkal gyorsabban mentek a szánkók, de agyonbiztosított világunkban már ezek sem száguldozhatnak kedvükre.

A belépő jegy a parkba 10 euró volt fejenként, ami nem volt túl drága, ha figyelembe vesszük, hogy mekkora és milyen szép parkot lehet megnézni ennyi pénzért, ráadásul több múzeumba is bemehet, akinek van ideje. Nekünk sajnos nem sok volt, csak másfél óránk. A park egy kicsit olyan volt, mint egy dzsungel, amit időnként szépen rendezett ázsiai kertek törtek meg. A park központja egy kastély és a hozzátartozó tó volt, ahol éppen nemrég kikelt kiskacsák tanultak úszni, legnagyobb örömünkre. A páratartalom nagyon nagy volt, amire rásegítettek a mindenütt megbúvó patakocskák, vízesések.

A park külső gyűrűjén, a jellegzetes csempéből a portugál uralkodók voltak végigrakva, és néhány történelmi tabló a korból, amelyől éltek. A középkori képek tele voltak mókával és kacagással: egy kis bubópestis, véres háborúk, Afrika leigázása, nem beszélve a Dél-Amerikában végrehajtott hőstettekről. Amit megállapítottunk Rozival, hogy ez a nemzet is a múlt dicsőségéből él, mint mi.

A parkot futólépésben néztük meg, de az időnyomás ellenére is megérte beiktatni, mert nem láttam még szebb botanikus parkot.  Amire visszaértünk a kocsihoz, már elég hűvös volt, úgyhogy jól esett beleülni a kis Pandába.  A kocsit még egyszer teletankoltam 500 forint feletti 95-ös benzinnel, majd irány a reptér. A kocsileadással szerencsére nem volt semmi gond.

Csodák csodájára a repülőút komolyabb csúszások nélkül zajlott le. Egyedül az volt kellemetlen, főleg Rozinak, hogy a második sorba adtak helyet, hogy kinyújthassam a lábam. Ez még magában nem lett volna baj, de a személyzetnek volt egy rekesze, amit ha kellett, ha nem, folyton ki-besogatta egész éjjel nagy csattanások kíséretében. Rozi azt mondta, egy szemhunyásnyit sem aludt, nekem sikerült talán egy órát.

Ahogy leszálltunkn bevágtuk magunkat egy taxiba és irány a Keleti, ahol már várt rám a prágai vonat, újabb 7 és fél órás út. Már nagyon hiányzott.

Madeira egy csodálatos hely, viszont egy furcsa hanyatláson megy keresztül, valószínűleg a válság miatt, ezért egész olcsón el lehet tölteni egy hetet, ez valószínűleg még pár éve nem így volt. Minden bevásárlóközpont pang, nincsenek üzletek, minden sokkal több emberre van méretezve. Ez ad valami különleges ízt a szigetnek. A természeti látnivalók páratlanok, aki megteheti, mindenképpen látogasson el.