Lassan eltelik ez a hét is, de annyi élményben volt részünk, hogy sokkal hosszabbnak tűnik. Amit észrevettem magamon, hogy az utolsó pár napban sikerült valóban belassulnom. Itt az emberek a magyar sebességhez képest, fele olyan gyorsan pörögnek. Mindenki szépen ráérősen csinálja a dolgát, senki nem siet.

A tegnapi reggelihez, mint mindig, most is hoztunk egy kis extrát, egy ananászbanánt, a könnyezőpálma termését. Most így már utólag tudjuk, hogy akkor szabadott volna megenni, ha már le lehet morzsolni a zöld, pikkelyszerű kérgét, de ezt az evés pillanatában még nem tudtuk. Rozi a tetején elkezdte faragni egy életlen késsel, ami egy furcsa fekete pöttyökkel tarkított zöld gyümölcshúst takart. Miután már egy darabot megtísztított, elégedetten beleharapott. Majd eltorzult arccal köpte ki. Én is megkóstoltam, éretlen keserű íze volt. A mögöttünk lévő asztalnél egy hölgy tanúja volt a kis jelenetnek, és fuldokolt a röhögéstől.

Reggeli után gyorsan elkészültünk, mert azt olvastuk, hogy a funchali piac szombaton az igazi. Kerestünk parkolóhelyet a környéken, egy bevásárlóközpontban. Nem tudom, mi lelte a madeirai bevásárlóközpontokat, de kivétel nélkül mind kihalt, kísérteties üres üzletekkel rendelkezik. Két működő dolog maradt: a parkoló, mert abból nem sok van sehol, másrészt a kávézók, amit a madeirai portugálok is szívesen látogatnak. Reggel én is meglátogatok egyet, ott írom most is ezt a posztot, kis aprósütit viszek fel Rozinak és magamnak a reggelihez.

A funchali piac szombaton nem sokban különbözött attól, amit hét közben láttunk. Nem nagyon időztünk itt, vettünk egy még újabb fajta banánt, egy tömzsit, de nagyobbat, érdekes módon ennek is banáníze volt. Ami gazdagabb volt, az a halpiac, ahol főleg tőkehalat és egy borzalmas fogas fekete szörnyeteget árultak, gondolom ijesztgetés céljából vették. Majd a piac feletti kavézőben megkóstoltam egy helyi banánból készült banánturmixot. Rozi szerint volt benne plusz cukor, szerintem a banán már magában olyan édes volt, hogy nem kellett bele cukor.

Elhatároztunk, hogy visszamegyünk Machicóba, a Maré Alta nevű étterembe, mert ott volt a legfinomabb ebédünk eddig, és így is tettünk. Útközben megcsodáltuk a repteret, amelyet most láttunk először alulról, és a kifutópálya, úgy ahogy van, hatalmas oszlopokon áll a tenger feletti sziklákon támaszkodva, félelmetes látvány. Szeles hűvös idő volt tegnap, az éttermünk meg a óceánparton volt, ezért egy kicsit didergősen ettük meg az ebédünket. A gyümölcstálam most is finom volt, de nem közelítette meg a szerdait, Rozi viszont valami sült kagylót evett, ami nagyon ízlett neki.

A következő állomás Santo da Serra volt, am két dologról nevezetes: egyrészt sokkal hűvősebb van, mint a sziget többi részén és a pára miatt némi köd van mindig, talán ez az oka, hogy a a szigeten lakó britek kedvelt lakóhelye ez, meg talán a másik ok a sziget egyetlen golfpályája. Amikor megérkeztünk, éppen csöpögött az eső, és amikor kiszálltunk, egy terebélyes bácsi mindenképpen fokhagymás kenyeret, bolo do cacót akart eladni nekünk. Miután nem tudtuk, pontosan hova is menjünk, egypárszor elmentünk még mellette, ő minden alkalmat kihasznált, hogy nyélbe üsse a bizniszt, de nem jött össze, mert fél órával korábban ebédeltünk. A falucskának is hatalmas piaca van, ahol bár, amire odaértünk már alig volt nyitvatartó stand, sokkal jobbnak tűnt, mint a funchali, olcsóbb és nem turistakirakat. A helyiek hossszú pálcikákról sült húst majszoltak, kutyák feküdtek körülöttük, és mindent bejárt a sülő hús illata. Itt is vettünk egy kis ezüst banánt pont feleáron, mint Funchalban. A falun látszik a jómód. Rozi fogalmazta meg jól, patinás. Talán a golf teszi, nem tudom.

Innen némi utazás után felkapaszkodtunk az Eira do Serrado kilátóhoz, amihez olyan út vezetett, hogy időnként csendben fohászkodtam az autóhoz, hogy menjen fel. Aki Madeirán autót bérel, ne a legolcsóbbat válassza, mert azokat az autókat nem ezekre a hegyi utakra tervezték. Az út egyébként ködbe burkolózott babérerdőkön keresztül vezetett, sokszor olyan keskeny volt az út, hogy egy autó fért el, a másik számára kis öblök lettek kialakítva, hogy ott várakozzon, mellette a ködbe vesző szakadék.

Az Eira do Serrado kilátó Curral das Freiras falura lát rá. A falut a kalózok elől menekülő portugálok alapították a XVI. században és egészen a XX. századig teljesen el volt szigetelve. Tévé csak a 80-as évek közepétől van, szerintem akkor lehetett igazán izgalmas meglátogatni. Most mi csak felülről néztünk rá a kilátóból a kis falura, amit mindenhonnan kihunyt vulkánok vesznek körül, 1000 méter feletti hegycsúcsokkal. A kilátó is 1000 méter felett volt és a látképet időnként kitakarták a vonuló felhők. Egészen megdöbbentő élmény volt látni ezt a mélységet és körben a természet hatalmasságát.

Utána betoltunk egy Ben & Jerry`s féle jégkrémet, amit jelenleg a világ legfinomabb jégkrémének tartanak, nem véletlenül, sajnálom, hogy se Prágában, se otthon nem nagyon lehet kapni. Miközben ettük a jégkrémet, Rozi halálra röhögte magát az étteremben futó Madeiráról szóló videón, ahol mindenfél dagadt kisgyerekek voltak virágtündérnek beöltözve.

Végül a funchali botanikus kertbe igyekeztünk, amit már egy ideje meg szeretnénk nézni, de valahogy eddig nem sikerült. Most körbejártuk  a hatalmas növényeket, és belestünk egy olyan részébe is, amely sajnos akkorra már zárva volt. A parkban mindenfele esküvői szabadtéri fotók készültek, a park megfelelő hátteret adott nekik. A nem messze lévő kaszinó tetején már elindult a Copacaban diszkó, dum-dummal árasztva el a környéket, de valahogy ez is beleillett a környezetbe. Még megnéztünk egy madeira csipkeboltot, ami nagyon szép volt, de elég drága is.

A vacsorához egy argentin steakéttermet választottunk, ahova úgy tévedtünk be, hogy a pergő nyelvű tulaj addig invitált, míg végül bementünk. Szabad tűzön sült steaktálat kértünk, amitől Rozi úgy jól lakott, hogy bekönnyezett a szeme. Majd kiültünk még a tengerre néző teraszra beszélgetni a hét élményeiről én pedig megkóstoltam a helyi italt, a punchát, ami rumból, mézből és citromból készül és nem túl finom, legalább is, ahogy a hotelben csinálják.