Csapatépítésen vettem részt a héten. Eredetileg valamikor novemberre tervezték, csak a folyamatos elfoglaltságok miatt végül csak most sikerült összehozni. A csapatépítés mindig kétélű fegyver: a legtöbb esetben brutális italozásba torkollik, de néhány esetben tényleg hasznos, hiszen egy kicsit jobban megismerjük, hogy kivel dolgozunk együtt.

A csapatépítés helyszíne a Prágától dél-keletre a Prágát és Brünnt összekötő D1-es autópálya mellett található Berchtold kúriában volt. A kis kastély történelme egészen 1388-ig vezethető vissza. Az évszázadok során a számtalan megszállás, háború miatt többször újra kellett építeni. A második világháború után a csehszlovák légierő használta katonai építménynek. A jelenlegi tulajok 2005-ben vették meg az épületet, ami akkorra már irtózatos állapotban volt. Szépen felújították, uszodát, sportpályákat építettek a hatalmas ősparkba. Csapatépítések, esküvők kedvelt helyszíne, Prágához közeli fekvése, és az épület és a park szépsége miatt. Az épület egyébként a monarchia korabeli barokk jegyeit viseli magán.

Amennyire szép a kastély kívülről, annyira ízléstelen, kaotikus eklektika jellemzi belülről. Valamiért a tulajdonosok, a szép nevű Růžička család úgy gondolta, hogy egyszerre csinál a belső térből vadászkastélyt, lovagi kastélyt és valami háborodott babamúzeumot. Külön-külön mindegyik nagyon jó ötlet lett volna, de így együtt olyan volt, mintha egy tányérban tálalták volna fel a babgulyást és a mákos nudlit. Nem volt szinte olyan falfelület, ami üres lett volna. A kedvencem az egyik lépcsőforduló volt, amire szép háromszög alakban kb. 15 őzikekoponyát tettek trófea gyanánt. Az egyik annyira alacsonyan volt, hogy egyszer beleakadt a vállamba, amikor felmentem a lépcsőn. Mit mondjak, nem volt kellemes érzés. De a legborzasztóbb az volt, hogy teljesen váratlan helyeken, pl. a lépcsőfordulóban lévő kanapén gyönyörű babakelengyébe öltözött rút boszorkányok voltak elhelyezve. Nem értem a koncepciót, de aki ezt a designt kitalálta, azon szerintem több pszichológus rommá keresné magát. A kastély számtalan pontján már szinte rajzszerűen retusálva, két kindzsál között a szent család képe meredt a gyanútlan látogatóra. Itt most természetesen a tulajra és a családjára gondolok, akik olyan természetellenes pozíciókban feszítettek a képeken, mintha a 18. században, egy nemesi család festményhez ültek volna modellt.  Az egész helyen ez a fajta újgazdag kivagyiság érződött némi stílustalansággal vegyítve.

Itt az ideje, hogy megemlékezzünk egy kicsit a személyzetről. A recepción két leharcolt 40-es családanya adta a szolgálatot, akik elég kedvesek voltak, viszont angolul a szókincsüket egy A8-as méretű papírra simán fel lehetett volna vezetni, úgy, hogy valamelyik sarokba még a kastélyt is felskiccelték volna. A kedvencem mégis az étteremben felszolgáló hölgy volt. Az ötvenes évei derekán járó teremtés, az a fajta asszony, akinek alapban lefele görbül a szája és ideális mindenféle gonosz boszorkány/mostoha teljesen valósághű alakítására. Abban az esetben, amikor valaki kérni mert valamit, mondjuk elfogott a jóember söre, akkor egy még jobban lebiggyesztett szájú horkantással vette tudomásul, ezzel is jelezve, hogy ő még a régi rendszerben edződött, és pontosan tudja, hogy a vendég van őérte, nem pedig fordítva. Néhányszor erősen vissza kellett fognom magam, hogy ne szaladjak oda és rázzam meg egy kicsit.

Az étteremben felszolgált ételek minősége a nagyon szar és a csapnivaló között ingadozott. A kedvencem egy csicseribabos paradicsomsaláta volt, ami abból állt, hogy teljesen halízű paradicsomot felvágták öles darabokra, és ráöntöttek egy csicseriborsó-konzervet. Semmilyen öntetet nem adtak hozzá, nehogy elnyomja az összetevő különleges aromáját. Ehetetlen volt. A reggeli során nem preferálták a svédasztalos működést, hanem egy asztal közepére helyeztek egyféle sajtot és sonkát. Ezt volt a választék. Az viszont hozzá kell tennem, hogy a kenyerük valami egyedi recept alapján készült és nagyon finom volt.

Furcsa kettősség volt a csapatépítés ellátmányának sokszínűsége, minősége és mennyisége és a rendes étterembeli ételek között. Mintha nem is ugyanazon a helyen lettünk volna, nem ugyanaz a csoport. A szünetekben újabb és újabb megkóstolandó süteményeket sorakoztattak fel és 20-30 szendvicset tartalmazó hidegtálakat. Természetesen szinte minden megmaradt, mert napi három étkezés mellett ki a fene bír még napi 10 sütit és 6 szendvicset megenni.   

A szobák valami helyi mesterember keze munkáját dicsérik, akinek sikerült a kastély hangulatától teljesen eltérő szobákat összehoznia, a teljesen igénytelen, ifjúsági bútor érzetű belső formavilággal. A szoba fénypontja mégis az ágy volt. Nem is a teljesen funkciótlan design, az elnagyolt kidolgozás, hanem az - a valószínűleg nem véletlenül nem széles körben elterjedt - ötlet, hogy a két ágyas és duplaágyas változtathatóságát kis sínen guruló kerekekkel oldják meg. Ennek az lett az eredménye, hogy ha este megfordult az ember, akkor az ágy néhány centit oldalirányba elmozdult. Ezzel is kifejezésre juttatva, hogy este az ember ne mozgolódjon, elvégre nem versenyagár, hanem aludjon, mint egy darab fa. Megvan ennek a vidéki létben eredeztethető gondolati gyökere!

A tréning egyébként a szokásos menetrendben zajlott. Ismét megtudtam, hogy az MBIT személyiség besorolásom nem változott, ENTJ , annak minden előnyével és hátrányával. Arra is fény derült továbbá, hogy a kollégáim elég hasonló személyiségjegyű emberek.

Talán egy olyan játék volt, ami igazán tetszett. Ha valaki hasonló összejöveteleket tervez, kifejezetten ajánlom. A játék alapszabályai rendkívül egyszerűek. A csoportot négy csapatra osztják. A csapatoknak 7 körben kell x-et, vagy y-t jelölni.  A pontok aszerint alakulnak, hogy mennyire sikerül együttműködni a résztvevőknek a csapaton belül és a csapatok között. A szabályok itt  találhatók. A játék hatalmas siker lett, bár pont a tréner előzetes céljával ellentétben, óriási érzelmet, versengést váltott ki. A játék egy stációjában négy embernek meg kellett állapodnia a különböző csapatok nevében arról, hogy mi a közös stratégia. Volt ott minden: esküdözés, sírás, majd végül mindenki becsapva a másikat a saját stratégiájának megfelelően rakott. Ebből aztán olyan haddelhadd lett, hogy még egy órát rá kellett húzni a tréningre, hogy le lehessen csillapítani a kedélyeket. Nekem nagyon tetszett.

Elég vegyes érzelmekkel távoztam a tréningről. A hely borzalmas volt, a kaja szörnyű, viszont az alkalom elérte célját: kis csapatunk jobban megismerte egymást, azóta is fel-fel idézgetjük egy-egy momentumát.