Kalandjaink Prágában és a világban

A mostani poszt nem lesz egy összefüggő írás, inkább csak töredékek az életemből mostanság. Azóta, hogy Rozi hazaköltözött, már lassan egy hónapja, kicsit felborult az életem. Amíg itt volt, volt a napoknak valami megszokott körforgása, ami most valahogy eltűnt. A hét két részre szakadt, amíg kint vagyok, meg amikor otthon. És a hetenkénti oda-vissza utazgatás is olyan valószínűtlenné teszi az egészet. Az egyik helyen sem vagyok otthon, mindenütt egy kicsit vagyok csak, majd pár nap múlva veszem a kis táskámat, az aktuális utazási eszközt, és pár óra múlva ismét vagyok valahol máshol.

A prágai otthonunkban azt vettem észre, hogy a fürdőszobán kívül a konyhát és a hálót használom. A nappaliban nem vagyok egyáltalán. A nappali társas tevékenységekhez való, itt meg olyan nincsen. Azaz van másképpen. Elég sok egyedül álló pasi van a környezetemben. Ők tényleg szinglik, én természetesen nem vagyok az. Velük megyek el edzeni, sörözni, meg vacsorázni, azon a néhány estén, amikor itt vagyok. És persze tolom a sportot, ahogy csak tudom.

Sajnos a húsvét nem telt túl jól. Vagy összeszedtem valami vírust, vagy az a tojás, amit a hűtőnkben találtam nem volt már jó. Lényeg az, hogy húsvét hétfőn annyira szarul voltam, hogy az ágyból sem tudtam kikelni. Ami azért is volt izgalmas, mert hétfőn szerettem volna meglocsolni Rozin kívül (és anyukámon kívül, aki házhoz jött) a lányaimat is. Ezt először életemben nem tudtam véghezvinni, emiatt elég szomorú vagyok, de majd a hétvégén bepótolom. Úgy volt, hogy hétfőn délután vonattal jövök ki,  de az akkori állapotomban szóba se kerülhetett a dolog. Ezért gyorsan foglaltam egyet a céges repülőjegyekből (vészesen fogynak), és kedden neki vágtam a repülésnek.

Kedden reggel még jobbára feküdtem, de már jobban voltam. Mondta is Rozi, hogy már túl virgonc vagyok. Aztán délutánra megint egy kicsit visszaestem, de nem lehetett megfutamodni, mert fél hatra jött öcsém és vitt ki a reptérre. Nem gondoltam, hogy már az autózás is ennyire megerőltető lesz. Majd a reptéren szembesültem vele, hogy a biztonsági ellenőrzés előtt mintegy 100 ember várakozik és kaotikus a helyzet. Végig kellett állnom kb. 20 percet, mire átjutottam. Eléggé elfáradtam, ráadásul a gépem 20 percet késett is. Szerencsére összefutottam egy ismerőssel, akivel végigdumáltuk az utat. Ez jól jött, mert hiába volt bennem gyógyszer, kezdtem a vége felé nagyon rosszul lenni. De aztán valahogy csak eltelt az a másfél óra. A taxiban töltött 45 perce már kifejezetten üdítő volt, főleg, hogy a sofőr végigszövegelte nekem az utat csehül. Szerintem bolond volt, nem vitás.

Szerdán már szerencsére sokkal jobban voltam, be is mentem dolgozni. Kellett is, mert tegnap volt a hivatalos átadás-átvételi meeting az új csoportommal. Érdekesség képpen hárman nem jöttek el, de nem sikerült kideríteni, hogy miért. Valószínűleg három olyan kolléga, aki angolul bemutatkozni se tud. A fene tudja. Mindenesetre jövő hét keddre szerveztünk egy kick-off sörözést, na arra mindenki belelkesedett. Addig úgy ültek, mint akiknek citromos, fagyott heringet rejtettek a cipőjükbe és félnek, hogy kienged.

Erről jut eszembe, hogy még a múlt héten bevállaltam egy vacsit szerdára Nikola barátommal , aki be akarta mutatni az itteni  legnagyobb projekt IT vezetőjét.  Egy olyan helyet foglaltak, amit Nikola se talált meg, fel-alá sétáltunk a Podoli uszoda körül, mire aztán segítséggel megtaláltuk. A helyből semmi nem látszik az útról. A helyi yacht klub étterme, csodálatos panorámával és elég jó konyhával. Itt a többiek már néhány sör után belemelegedtek mindenféle sztori mesélésébe, a kedvencemet természetesen Nikola adta elő.

A téma az volt, hogy a költségcsökkentések miatt kinek, milyen lehetetlen szituációkban kellett aludnia céges rendezvényeken. A projektvezető kolléga azt mondta, hogy egyszer a földön kellett aludnia tavaly, mert összesorsolták egy baldachinos nászágyba az egyik IT vezetővel, aki olyan magas, mint én, csak 150 kiló. Mindenki sírt a röhögéstől. Ö nem, inkább a földön aludt.

Nikola azt mesélte, hogy a legutolsó csapatépítésükön, ami arról volt nevezetes, hogy nemcsak hogy azokat az embereket, akik ott voltak, hanem az egész céget kitiltották a helyről, némi italozás után elindultak felfele a szobákhoz. Nikola szobatársa nem érte el a liftet, ezért utána szólt, hogy ő felmegy gyalog. Nikola ezután szépen felliftezett, majd a következő élménye az, hogy benyit a szobájukba, ahol már javában pizsamában hortyog a szobatársa. Este már nem volt abban az állapotban, hogy kiderítse, mi történt, ezért reggel kezdte el az x-aktás szálak kibogozását, mert nyilvánvalóan időutazásról volt itt szó, más nem lehetett.

Időutazás az volt, vagy inkább teleportálás. Mint kiderült, amire természetesen Nikola semmilyen szinten nem emlékezett, a liftből kiszállva összeakadt két kolléganővel, akikkel gondolták, még megkortyolnak némi slivovicát. Ettől Nikola az egyik pillanatról a másikra nagyon elfáradt, ezért gondolta, pihen egy kicsit. A két kolléganő kicsit gondban volt, ugyanis nem tudták felébreszteni, és fogalmuk se volt, melyik szobában kellene lennie. Hosszas ébresztgetés után annyira magához tért, hogy öntudatlanul ugyan, de fel tudott állni. A kolléganők úgy döntöttek, hogy a legjobb stratégia kitenni az ajtajuk elé, majd eltalál valahogy a szobájába. Szépen becsukták az ajtót Nikola mögött, aki ekkor felriadt és azt látta, hogy a saját ajtaja előtt áll.