Emlékszem, amikor gyermekkoromban először ellátogattunk Prágába, két dolog maradt meg bennem, hogy ha elfogyott a bácsik söre, kérés nélkül hoztak nekik másikat, valamint az Arany utcácska, ami gyerekszemmel is kicsinek tűnt. A gyerekek perspektívája mindig nagy érdekes, sokáig nem tudtam, miért rajzolnak a lányaim rohadt hosszú lábakat az embereknek, aztán rájöttem, onnan nézve, ahonnan ők látják a világot, a világ szinte csak lábakból áll és a nagy lábak felett léteznek az emberek. A mai szememmel is kicsik ezek a házak, amelyek a körülbelül 100 méter hosszú Arany utcácskában találhatók. Prága egyik fő látványossága ez az utca bájos, színes házaival.

Többször próbáltunk már Rozival eljönni ide, de télen hamar bezár, ezért mindig csak a zárt kapukat találtuk, mintegy beveendő erődként tornyosult képzeletünkben. A hétvégén nálunk vendégeskedett Rozi egyik húga, Boriska a barátjával. Az egyik nap végigjártuk a kötelező belvárosi útvonalat, másnap pedig felkaptattunk a prágai várba, és megkérdeztem, van-e kedvük megnézni az Arany utcácskát. Volt kedvük, szerencsére.

Az utcácska valamikor a 16. században keletkezett, eredetileg alkimistákat akartak betelepíteni, az akkor méltán népszerű aranycsinálás lett volna az utca fő tevékenysége II. Rudolf cseh király nagy örömére, de végül egy alkimista sem fészkelte be magát az pirinyó házakba. Különböző mesteremberek, aranyművesek viszont annál jobban. Híres továbbá a 22-es számú ház, itt alkotott Franz Kafka, ha egy kis nyugalomra volt szüksége.

A középkori épületek mindig kihívást okoznak nekem, az akkori 160 centis átlagmagasság próbára teszi a derekamat. Időnként eltűnődöm, hogy egy-egy ilyen helyen miért nem rendeznek limbo bajnokságokat, meghívhatnák Fenyő Mikit, szerintem egy-két sörért és jól pengő cseh koronáért bármit elénekelne. A versenyzőknek hátradőlve mellkasukon egy pofa sörrel kéne végigjárni a 160 cm magas kapukat úgy, hogy sör ne essen le. Milyen szép is lenne. Szóval az én kétméteres magasságom nem passzol ezekhez az épületekhez, ezért belül éppen csak annyit töltöttem, amennyit feltétlenül szükséges volt.

Az utca egy mellékutcából nyílik a vár külső részén. Amire még gyermekkoromból emlékszem, hogy akkor ingyen lehetett bemenni. Most egy bisztróban lehet megvenni a jegyeket 250 koronáért, ami 2800 forint kopoltyúnként, nem kevés. Természetesen ez tartalmaz egy csomó olyan belépőt, ahova soha nem megy az ember, mert csak az utcára vonatkozó belépő nincsen. Azonkívül, hogy vonakodva adja ki az ember a nehezen megszerzett koronákat, forintokat, még a jegyeket árusító személyzet modora is hagy kívánni valót maga után, úgy viselkednek, mintha irtózatos nagy szívességet tennének azzal, hogy vehetek jegyet. Jól megforgatnám őket egy kis forró zsírban, vagy használnám valamelyik célszerszámot, amit a kínzási múzeumban halmoztak fel a szorgalmas kurátorok.

A jegy tartalmaz még egy belépőt a Fehér toronyba és a belső várfalban megrendezett lovagi kiállításra, ahol rengeteg patinás páncél sorakozik fel nagy méltósággal. Azon beszélgettünk Roziékkal, hogy ebben a páncélban még csak-csak támadtak a derék lovagok, de mikor futásra került a sor, hát bizony 30 kg-os páncélban elég szar lehetett menekülni, nem véletlenül hajingálták le magukról futás közben. Volt egy-két érdekes páncél, a kedvencünk a madárember páncélja volt: csőrös, tarajos sisakkal és karmos végtagú páncélokkal, de volt jó pár pocakos páncél is, sörkedvelők részére, nekik biztosan valami elefántlábú csataméneket kerestek. Szinte elképzelem, hogy köpcös Karel a vándorlásban megtörve hasonló tömzsi lovával poroszkál a bohémiai erdőkben. Mindketten gabonaszármazékokról álmodva, a ló szénáról, Karel pedig egy jó korsónyi aranyló serről. Nekem ez jutott eszembe a páncélokról.

Az Arany utcácska parányi házai egy részében helytörténeti múzeumot rendeztek be, apró nappalikat, keskeny ágyakat és takaros kredenceket nézhet meg a kíváncsi turista. Az utcában tevékenykedett például egy hivatalos jövendőmondó boszorkány, Madame de Théba a múlt század elején. Messze földön híres volt, hetedhét határról érkeztek hozzá páciensek. Szegényt megkínozta és megölte a Gestapo, amikor a háború elején azt jósolta, hogy a Harmadik Birodalom rövid háborúban vereséget fog szenvedni.

Az utcában található egy apró mozi is, ahol korhű fekete-fehér filmeket lehet megnézni, a 20-as, 30-as évek Prágájáról. Az épületekben mindenféle, viszonylag jobban szituált bolt is található. Rozi és Boriska úgy látogatták végig őket, mintha valami kötelező kegyhelyek lennének és ők valami zarándokúton lennének.

Én álltam az apró babaházak előtt és próbáltam elképzelni őket, amikor még lovagok páncélja csattogott a macskakövön, asszonyok szaladták fáért, egy nemes hölgy körömcipőben és palástban betért a helyi aranyműveshez egy veretes új kupáért, és később a sarokban zöldes fényű szobában egy bagollyal a vállán,  fekete, villogó szemű macskával jósol Madame de Théba, nekem erről mesélt ez az ódon utca.