Mindig is azt hittem, hogy politikailag nincsen gázabb hely Magyarországnál. Nos, az elmúlt időszakban ez a véleményem azért árnyalódott egy keveset. Nem mintha az otthoni dolgokat kevésbé találnám néha szánalmasnak, hanem ennek az egyedisége az, ami elveszett. A politikus mindenütt külön állatfajta, szerintem nem szabadna őket az emberi faj tagjai közé sorolni.

A munkahelyem nemzetközi munkahely. Emiatt sok nációval találkozom, elegyedek beszélgetésbe és legtöbbször a politika is szóba kerül. Leginkább két olyan nemzet van, aminek jobban megismertem a politikai szennyesét. Az egyik természetesen a cseh, a másik az olasz, lévén a főnököm olasz és elég sokat utazunk együtt.

A cseh választásról már írtam októberben. Nos, a választások eredménye már megvolt akkor, de kormányalakításra a mai napig nem került sor. Mikor kérdeztem Nikola barátomat, hogy hogyhogy nincs meg még mindig a kormány, nem is nagyon értette, hogy mit kérdezek. Sok dolgot kell megbeszélniük, mondta hamiskás mosollyal. És valóban. Otthon ilyenkor már rég felszólítják a még hatalmon levő kormányt, hogy azonnal hagyjon fel minden tevékenységgel, mert csak árt minden mozdulatuk, itt az átmeneti szakértői kormány szépen dolgozik, míg a választások nyertesei megbeszélik egymással, kinek milyen falat jusson a terülj-terülj asztalkáról. Mondjuk sok törvényt úgyse tudnak keresztül juttatni Zeman köztársasági elnök úron, akit még a már megbukott volt kormánypárt támogatott, ugyanis ő szimplán visszadob minden törvényjavaslatot, amit a pártja nem támogat. Egyébként is szimpatikus figura, ugyanis csont alkoholista. De nem olyan kedélyes iszogató, hanem az a masszív, eltökélt fajta. Elég gyakran volt az újságokban, hogy éppen mikor honnan esett le, vagy éppen milyen elnöki látogatást kellett váratlanul fellépő rosszulléte miatt hipp-hopp elhalasztani. A kedvencem a cseh koronázási ékszerek előtti főhajtása, amit direkt az ő tiszteletére állítottak ki, ő viszont annyira részeg volt, hogy alig bírt a lábán megállni, majdnem arccal belezuhant a relikviákba. Annyit még érdemes megjegyezni, hogy Zeman az első, közvetlenül az emberek által megválasztott államfő, ami jól mutatja a választópolgárok politikai és emberi érettségét.

Ha már Zemanról beszélünk, nem lehet nem megemlíteni, hogy a volt államfő, Vaclav Klaus is sokat tett Csehországért, például közbiztonságának alakulásáért. Történt ugyanis, hogy az egyik volt kenyeres pajtását gazdasági bűncselekményben találták bűnösnek. A legjobb családban is megesik az ilyesmi. Igen ám, de Klaus úr az esti betevő Staropramenje mellett csak azon fifikázott, hogy hogyan is lehetne az ő cimboráját valahogy mégis csak elengedni. Az mégsem járja, hogy csak neki ad kegyelmet, ez a sörben fürdő agyának se volt elfogadható. Egyet gondolt és kettő lett belőle, általános amnesztiát hirdetett Csehország 20 éves évfordulójára. Utcára is került a fogvatartottak egy jelentős része, többek között az ő drága jó felebarátja is. Az meg, hogy lett néhány bűneset Csehország-szerte, hát legalább kapják valamiért a fizetésüket azok a mihaszna zsandárok.

Klaus mellett érdemes még megemlíteni a nyár közepén többek között korrupciós ügyek miatt megbuktatott Petr Necas kormányfőt, aki szinte már regénybe illő módon használta fel az ország fejlett titkosszolgálati eszközeit, hogy megfigyeltesse szeretőjén, a miniszteri iroda kabinetfőnökén keresztül a saját feleségét, akitől el akart válni. A kabinetfőnök áldozatos munkájáért vélhetően hosszas és kimerítő túlórái tevékenysége következtében többmilliós extra prémiumot kapott a volt kormányfőtől. Teljesen megértem.

Az olaszok keresztje Berlusconi, akiről azt mondják, hogy ha bárkit megkérdezel Olaszországban, hogy rá szavazott-e, nem találsz senkit, aki bevallaná, de valahogy mindig megszerzi a szükséges szavazatokat. Akármilyen rendezvényen vagyok a főnökömmel, valahogy mindig előkerül Berlusconi valamelyik svindlije, amikről szerintem csodálatos könyvet lehetne írni, hacsak meg nem írta már valaki. Azt hiszem, szépen bemutatja a következő történet, kivel is állunk szemben. Történt egyszer, hogy Berlusconi 17 éves marokkói kedvesét, Ruby Rubacuorit (Szívtipró), aki főállásban egy night clubban volt táncos, és hírhedt örömlány volt Rómában, letartóztatták egy piti kis lopásért. Az éjszaka folyamán a hír eljutott Berlusconihoz is, aki mindig is a tettek embere volt és most sem habozott. Telefont ragadott és feltárcsázta a csendőrség számát. Vélhetően az ügyeletes csendőr kezéből majdnem kiesett a telefon, amikor Berlusconi bemutatkozott. Gondolom, hitte is meg nem is, hogy kivel beszél. Azt sejtette Silvio barátunk is, hogy csak azért mert ő a legnagyobb gengszter az országban és történetesen az államfő, nem fogják elengedni tűzben edzett liliomát, ezért a következő mesét adagolta be a magát egyre kínosabban érző ügyeletes tisztnek.

Az elfogott hölgynél azért nem találtak semmilyen papírt, mert inkognitóban van, és igazából Hoszni Mubarak egyiptomi miniszterelnök kedvenc unokahúga, és hát el lehet képzelni, mekkora diplomácia bonyodalom fog kikerekedni az ügyből. Szépen meg is győzte az egyre zavartabb csendőrt, majd azzal búcsúzott, hogy odaküld majd valakit, aki majd igazol mindent és átmenetileg gondokság alá helyezi a csellengő unokahúgot. Nem is kellett sok, megjelent Berlusconi másik örömlány ismerőse és jelentkezett, hogy kivigye Rubyt, az akkorra már teljesen zavarodott csendőr segédletével. A dolog slusszpoénja, hogy Berlusconit pont Ruby, mint kiskorú megrontásáért ítélték el és tiltották el a közügyek gyakorlásától nemrég.

Ettől függetlenül az az érzésem, hogy Berlusconi kicsit olyan, mint egy népmesei hős. Rengeteg hibája van, de valahogy tetszik az olaszoknak a lelkük mélyén ez a fajta csibészség. Azon az estén, amikor ezt a sztorit hallottuk, velünk vacsorázott az egyik kollégám fehérorosz felesége is. Ő nem nagyon mesélt történeteket, szerintem nem véletlenül. Amit ő mesélne, azon nem nevetnénk. Ami ott zajlik, az az igazi diktatúra, nem operett-hadnagyocskák nyárvégi parádéja. Csak csendben hallgatta, amint meséljük, hogy melyik országnak mennyire vetette el a sulykot a vezetője. Lehet, hogy addig jó, amíg még lehet mesélni ezekről a sztorikról.