Ez az utolsó poszt a Prága blogban, ugyanis a hétvégén hazaköltöztem. Ismét budapesti lakos vagyok, ami magam sem gondoltam volna, de kicsit furcsa. Nem gondoltam, hogy egy év alatt ennyire el lehet szokni Budapesttől. Csak a jövő héten kezdek az új munkahelyemen, addig a héten pihenés helyett ügyek garmadáját kell intéznem és ki kell pakolnunk még mintegy 10 dobozt.

Az első poszt, amit írtam, a költözésről szólt. Nem volt hosszú és akkor nem is tudtam még, hogy másik 105 poszt fogja követni. Illő, hogy valami keretet adjak és írjak a hazaköltözésünkről.

A hétvégére Rozi is kijött, hogy segítsen szétválogatni, mi a mi cuccunk és mi tartozott a prágai lakáshoz. Szombaton reggel még gyorsan leszaladtunk 8 körül a folyómenti piacra, ami akkor még csak álmosan ébredezett, alig volt nyitva valami. Mi reggelizni szerettünk volna, de csak nagy nehezen találtunk olyan standot, amin volt már valami, amit meg lehet enni. Ez egy úri piac, reggel nyolc előtt csak a plebs megy vásárolni, az urak olyankor még megigazítják a vánkost és a bal oldalukra fordulnak. Sietnünk kellett haza, mert 9-re jött a költöztető cég, de azért így is jó volt még egyszer lemenni erre a piacra, magunkba szívni a különös atmoszféráját.

A hazaköltözésünket ugyanaz a cég intézte, aki a kiköltözésünket. Reméltem, hogy ugyanaz a team fogja végezni a becsomagolást, aki kiköltöztetett minket, de csak az egyik kolléga volt azonos, a hosszúhajú. Aki némi pakolászás után ismét bekéredzkedett a wc-be, arra gondoltam, neki ez valami kézjegye lehet, mint a viszkis rablónak a whisky.

Egyébként ez a csapat lényegesen rosszabbul pakolt, és sokkal rosszabbul dolgozott, mint azok, akik kiköltöztettek minket. Látszott rajtuk, hogy rohadtul elegük van mindenből, és mikor mondtam nekik, hogy még ezt a szekrényt is ki kéne pakolni, láttam a szemükben a gyilkos csillogást és attól féltem, hogy bármikor belém állítják a kis piros nyelű csavarhúzójukat.  Aztán végül mindent bepakoltak a kisteherautóba. Én olyan 30 dobozzal kalkuláltam maximum, mondván, hogy egy csomó dolgot hazahoztunk már, de a végeredmény 48 doboz volt. Azt hittem, lehidalok. A budapesti lakásunkban már alig volt hely, hogy a francban fog beférni 48 doboz és mi a fenét gyűjtögettünk az elmúlt évben, hogy ennyi sok szarunk lett?

A költöztetők másnap 11-re ígérték magukat, de csak fél egyre értek ide, mondták, hogy nagy volt a forgalom a városban, ja persze, mondtam vasárnap délben, biztos. Egy teljesen ismeretlen csapat volt, de sokkal normálisabbak, mint az előző brigád. Vidáman, egy zokszó nélkül felhordták a lakásba a dolgokat, kértem, hogy néhány dolgot rakjanak össze, pakoljanak ki, ezt pikk-pakk megoldották és három után már itt se voltak. Maguk mögött hagyva egy dobozerdőt, és megannyi megválaszolandó kérdést, hogy mit hova tegyünk. Azért nagyon jó dolog ez a költözető cég dolog, összehasonlíthatatlanul egyszerűbb a költözés így.

Ahogy már írtam, furcsa érzés megint itthon lenni, már most hiányzik egy kicsit Prága. De ezekre az érzésekre nem nagyon van időm, annyi mindent kell csinálunk és valahogy nagyon lassan fogynak a teendők. Pedig a jövő hétre nagyon kipihentnek kell lennem, remélem, sikerülni fog.

Néhány számadat a blogról. Ahogy írtam, ezzel együtt 106 bejegyzést írtam. Ezeket a bejegyzéseket összesen 114 ezer ember olvasta, az oldalmegtekintések száma 154 ezer volt, ami azt jelenti, hogy csak egy maroknyi, de nagyon lelkes csapat követte a blogot nap mint nap. Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. A legolvasottabb bejegyzés az isztambuli nyaralásunk első napja lett, ezt 18 688-an nézték meg, majd a bukaresti írásom követte 17 973-mal és végül a prágai turistáskodásunkat leíró posztunk, amiben megmutatjuk barátainknak, Áginak és Sanyinak a várost, lett a harmadik 10 738 megtekintéssel. Szerintem is jó posztok ezek, de nem tudom, miért ezek voltak a legolvasottabbak.

Kicsit utánanéztem és jó pár oldalon láttam hivatkozást vagy idézetet a blogról, ami mindenképpen megerősítése annak, hogy volt értelme, amit csináltam, és okozott néhány kellemes percet az olvasóknak, esetleg sikerült elkapnom egy-egy képet, momentumot, ami kirepítette azt, aki olvasta, oda, ahol én voltam. Látta azt, amit én láttam és érezte, amit én éreztem. Ha ez így van, akkor nagyon boldog vagyok.

Többen kérdezték, hogy most, hogy hazaköltöztem, mi lesz a bloggal. Jelentem, semmi, ez a blog leginkább Prágáról szólt, én már nem lakom ott, tehát nem is tudok arról írni, ami ott történik. De aki követni akarja, hogy mi fog velem történni, nem marad olvasnivaló nélkül. Nemsokára indul az új blogom. A címe: Három szoba, három gyerek, négy kerék. Írok majd a babáról, utazásaimról, mert lesz bőven és arról, hogy mi történik velem.