Most úgy alakult, hogy a nyáron jobban ráérek, mint általában. Mondhatni nyári vakáción vagyok, ami nem fordult elő az utóbbi 28 évben. Természetesen nem unatkozom most sem, de azért mivel jobban van időm, így nyélbe ütöttük Nikola barátommal, hogy kiutazzak Prágába. Hosszas egyeztetés után a július 5-i hétre esett a választás, mivel a volt munkahelyem egy sárkányhajozással egybekötött bulit tartott azon a héten. Utólag azt mondom, nagyon jó választás volt.

Hétfőn egy nagyon nehéz nap után, este indult a repülőm több, mint egy óra csúszással. Ezért csak valamikor 10 óra után landoltam Prága jól ismert repterén.

A Ryanair sosem tartozott a kedvenc repülőtársaságaim közé. Amit manapság művelnek, az már kifejezetten gusztustalan. Február óta ugye szétültetik az együttutazókat, ezáltal egy Trump- Kim Dzsongun megbeszélés komplexitásával igyekszenek az utasok kilogisztikázni, hogy ki hova üljön, ki kivel cseréljen. Az igazi pofátlanság mégsem ez, hanem az, hogy csak azért veszik el a repülőbe való beszálláskor a kézipoggyászodat, és kell várnod a csomagszalagnál fél órát, mert extra pénzt akarnak veled fizettetni ezért is. Ezen annyira felbosszantottam magam, hogy nem vettem semmit a fedélzeten, pedig szoktam, sokkal nagyobb értékben, mint az a plusz szolgáltatási díj, amit ezért be akarnak szedni. Tudom, hogy a Wizzair-nél is így van, de én először a Ryanairnél találkoztam vele.

Kicsit elcsigázottan várt rám Nikola, de nagyon nagy örömmel. Bevágtuk magunkat a kis Hyundai-ába, ahova előtte begyömöszöltem a csomagomat. Szó szerint be kellett gyömöszölnöm, mert tele volt a kombi autó csomagtartója. Volt ott minden, egy táska tornafelszerelés, egy kiránduló hátizsák és egy bőrönd, ha úgy alakulna, hogy valahol ott kéne aludnia. Egy szingli élet kellékei.

Volt arról szó, hogy nála alszom, de a kis lakás, ahol lakik, annyira tele volt a különböző projektjeitől: pl. 3D nyomtatás, hangyatenyésztés, hogy csak maximum vele egy ágyban tudtam volna aludni, azt meg valamiért nem akartam vállalni. Így kivettem egy lakást az Airbnb-n keresztül a Smíchov pályaudvar mellett. Először oda autóztunk el. Annyira benne voltunk a mesélésben, hogy többször nem követtük a GPS-t. Így volt vagy 11 mire a lakáshoz értünk.

A lakás okozott egy kis meglepetést, ugyanis az hagyján, hogy azok a részek, amit nem borított tükör, vörösek voltak, de az ágyat minden oldalról tükrök vették körül, még a mennyezeten is, nem hagyva szemernyi kétséget sem, hogy az Airbnb előtti időkben itt milyen lak működhetett. Azt leszámítva, hogy ébredéskor minden oldalról láthattam szörnyen másnapos fejemet, egészen jó kis lakás volt. De ne szaladjunk ennyire előre.

Miután jól kiröhögtük magunkat a lakás láttán, felszedelődzködtünk és próbáltunk olyan helyet keresni, ahol van még konyha, minimum éjfélig. Nikola elég pengén tudja ezeket, nem hiába a rutin. Ahova mentünk egy hagyományos cseh kocsma újraértelemezett verziója volt. Nem volt rossz hely, de nem jött át a hangulat. Olyan steril volt. Néhány sör és egy parek (cseh virsli) után sajnos bezárt a hely, ezért átmentünk egy bárba. Az elsőn valami angol lány csoport Britney Spears-re ropta az asztal tetején, onnan kimenekültünk, majd a második csendesebb helyen elszopogattunk még egy italt. Addigra már 2 fele járt az idő, ezért eltettük magunkat másnapra. 

Én szokás szerint viszonylag korán ébredtem és némi zuhanyzás után átballagtam a közeli olasz étterembe és élelmiszerboltba, a Wine and food-ba, ami szerintem Prága egyik legjobb helye. Minden helyi olasz is esküszik rá, nem véletlenül. Ha nem veszem figyelembe azt, hogy 16 fok volt és majd szétfagytam sortban és pólóban (elvégre július van, vagy mi), amíg azt a pár métert megtettem, akkor bármelyik olasz városba képzelhettem volna magamat. A kávéjuk élő bizonyíték rá, hogy nem csak Olaszországban lehet jó olasz kávét inni. Akkor talán lehet, hogy mégsem a víz, hanem a kávé és a szakértelem, na meg a gép a titka a jó kávénak.

Nikola fél 11 fele riadt fel és hívott, hogy egy óra múlva ott van, mert indulunk a Tep Factorba, ami furcsa egyvelege a szabadulószobáknak és a Játék határok nélkül tv-s vetélkedőnek. A hely egy régi gyárépületben, Prágától kb. 1 óra autózással közelíthető meg, Chotilsko -ban. Az út gyönyörű: kis dombok és festői falvacsák között kanyarog, követve a Moldva folyót. A gyárépületre nem lehet ráismerni. Az egész egy kalózos tematikára lett ráhúzva, és az épületben 4x5 alapszoba, plusz 4 bónusz szoba lett kialakítva. Ha mindegyiket megoldják a csapatok, akkor lehet megkísérelni a hungarocellből kialakított kincses szigeten lévő ketrecben lévő kincsesláda kinyitását.

Az egész egy barlanghoz hasonlít, onnan nyílnak a szobák, ahol négyféle helyzetben kell helytállnia a csapatoknak. Ügyesség (fizikai igénybevétel), kézügyesség, logika és türelem. Igazából mindenhol valami bújkálós, mászkálós vagy ügyességi feladat volt, maximum az iránya, esetleg a nehézsége változott. Ha valaki szeretné megnézni, mi ez, itt egy Video.

Nikolával néhány ügyességi szobával kezdtünk, megannyi hiábavaló kisérlet után rájöttünk, hogy ketten ezeket a pályákat nem biztos, hogy meg lehet oldani. Főleg Nikola mackós alkatával, de azért én sem jeleskedtem ezekben a gyakorlatokban az is igaz. Az eredménytelenséget leöblítettük egy saját csapolású sörrel. Az egyéb feladatok viszont nem okoztak nekünk problémát és a 4 bónusz szobából is kinyutottunk hármat. Így csak egy szó hiányzott a végső megfejtéshez, de azt meg kikövetkeztettük. Inkább Nikola, aki nagyon penge volt ezekben.

Így 3 órával később megizzadva, számos zúzódás, esést követően diadalittas üvöltés közepette nyitottuk ki az utolsó ládát. Kicsit csodálkozva nézett a kisiskolás csapat, akik éppen táborozni voltak ott. De nem foglalkoztunk velük. 

Kaptunk egy-egy szép aranyérmet a nyakunkba, ittunk még egy málnaszörpöt és rohanvást elindultunk, mert nagyon késésben voltunk: a sárkányhajóverseny és a buli már várt ránk. Folyt köv.