Tegnap reggel a főnökömmel álltunk az irodája ablakában és megbűvölve néztük a kint kavargó hóesést. Az első igazi havazás tegnap kezdődött, már múlt héten is volt valamicske hó, de inkább mutatóban. Ez a mostani viszont már olyan igazi, nagypelyhes havazás, ami a mesekönyvekben van. Néztük a havat, a főnököm vágyakozva nézett ki, és kifejtette, hogy mennyire hiányoznak neki a Dolomitok, ahova, mikor még Triesztben élt, minden hétvégén elment síelni. Pontosabban brutális sítúrákra, menedékekben alvással és szűzhóban haladva egész nap, egy-egy elhagyott csúcsról lecsúszással fűszerezve. Egy videót láttam is, amit a GoPro kamerájával rögzített, hihetetlen helyeken vitt végig a kisfilm, a fehér havon szikrázott a napsütés, háttérben az ég felé meredező hegycsúcsok. Itt Csehországban nincsenek igazi hegyek, mondta, nincsen hova menni, és hangja bánatosan csengett a havazás által megvilágított irodában.

Engem a gyerekkoromba repített vissza. Bár most is, mikor leesik az első hó, öröm fog el, egy megmagyarázhatatlan, felszabadító érzés. Nem is beszélve arról, hogy azzal lehet kezdeni a napot, hogy: Esik hó, fingik a ló, seggen csúszik az igazgató. Általános iskolai tanulmányaimat a VII. kerületben, a borzalmas Hernád 42. számú általános iskolában töltöttem. Nem tudom, mi okból, de a Hernád utcában 3 általános iskola is volt, a 3, a 42 és a 46 szám alatt. Természetesen a 46-osokat  utáltuk a legjobban, mert azok egy háztömbben voltak velünk. Alsóban viszonylag korán véget tértek az órák. Azaz már 1 óra körül elfoglaltuk a harcállásokat a szomszédos Marek József utca sarkán. Jó nagy havazásokra emlékszem azokból az időkből. Már alig vártuk, hogy vége legyen az óráknak és rohanhassunk ki. A csapat egyik fele az utca egyik, a másik fele a másik oldalon, autók fedezékében. Én nem nagyon álltam Trabant mögött, mert az köztudomású volt, hogy az papírból készült, és féltem, hogy egy jegessé gyúrt, és a kézben sokáig, szabályos gömbbé forgatott jéggolyó simán átlyukasztja a Trabit. A táskák a hóba ledobva, hatalmas gúlát alkotva. És elindult a csata, hó volt bőven. Az egyujjas orkánkesztyűnk nem volt alkalmas a gyúrásra, ezért pusztakézzel készültek a hógolyók. A végére annyira lefagytak az ujjaim, hogy már azt sem éreztem, hogy mennyire fáznak. A hidegtől kipirult arccal, önkívületben ment a csata órákon keresztül. Emlékszem, mire hazakeveredtem, a ruhám a víztől keményre volt fagyva, több lila folttal gazdagabban, de irgalmatlan boldogan vigyorogtam anyámra, amennyire a keményre fagyott arcom engedte. Hát ilyesmi emlékek nyomakodtak elő a múltból, majd leültünk és elkezdtük a heti rendszeres megbeszélést, amitől egy pillanat alatt szertefoszlott a varázs.

Mi, akik kontinentális területen nőttünk fel, nem is tudjuk, hogy milyen adomány, hogy négy évszakunk van, és van hó. Múlt héten, amikor volt némi hószállingózás, egy indiai vagy pakisztáni arc a villamos ablakából, skype-on mutatta az otthoniaknak a havazást. Hatalmas hujjogás hallatszott a túloldalról.

 

Prágában állítólag nem esik túl sok hó. Hideg az van, de a hó kevés. Én inkább cserélnék. A nagyon hideget utálom. Érdekes volt látni a különbségeket, ahogy a két város reagál a havazásra. Budapesten a pánik lesz úrrá mindenen, a tömegközlekedés tervszerűen megbénul, mint paralízises gyíkláb a transzformátorház tetején. Másfél óra havazás után a város egy tömegkatasztrófa képét mutatja. És ezen nem is kíván senki változtatni, ha hó van, akkor hó van, kérem. A természet nagy úr. Nem tudom, hogy csinálják, de itt egy havazásos nap olyan mint a többi. Valahogy nem lepi meg őket a havazás, talán a felelősök olvassák az időjárás-jelentést, vagy mit tudom én, de szinte azonnal minden út és a járdák is járhatóak voltak. Szerintem biztos a prágai gólem fújta el a havat az utakról. Bár, mikor pár éve Kőszegről átugrottam Ausztriába, hasonló érzés fogott el. Volt gyermekkoromban egy Jankovics Marcell-féle János vitéz  rajzfilm, ahol a két ország határán a magyar félen egy deli huszár legény sütkérezett a kabátját levetve a napsütésben. A burkus király országának felén egy nagy bundába öltözött szerencsétlen vacogott, rázta a hideg, mint a fene, mindenütt tökig érő hó. Na ilyen volt ez a határátlépés pár éve, csak éppen pont fordítva  És egy kicsit ilyen ez most is. Igen, tél, van. De van ez így már egy pár éve. Lehet tudni, fel lehet rá készülni. És nem csak úgy tessék-lássék.  Talán egyszer Budapesten is így lesz, hiszek benne, elvégre a 4-es metró is elindul tavasszal, tudom írtak nekem levelet. Hogy honnan tudták a privát e-mail címemet, azt nem tudom, és lehet nem is akarom megtudni.