Kalandjaink Prágában és a világban

Még pont ma meg holnap dolgozom Prága legflancosabb irodaházában, a PPF Gate-ben. Ezt az irodaházat Petr Kellner építtette, aki jelenleg Csehország leggazdagabb embere, és úgy mellesleg a 106-ik leggazdagabb ember a világon. Szóval nem kispályás. Az irodaházon látszik, hogy még a válság előtt épült, amit lehetett, az beleraktak, időt és pénzt nem kímélve. A legenda azt mondja, hogy az épületet belsőépítészeti szempontból Kellner felesége, Renata tervezte, és neki köszönhető ez az igen csak extravagáns épületbelső. Rozi szerint nagyon trendi, szerintem szép mementója a magamutogatásnak és a korlátlan anyagi forrásoknak.

Ahogy beérkezünk az irodaházba, egy teljesen diszfunkcionális lobbyba érkezünk, ahol leülni nem lehet, és folyton megbotlik az ember a különböző fagyökereket imitáló ornamentikákban és hasraesik a fémdíszítéseken. A design része még, hogy a lehető legvalószínűtlenebb helyekről nőnek növények, műfák műgyümölccsel, esetleg műgombák. A főcsarnok egy recepciós asztal köré épül, de a belső tér hatalmas, simán össze lehetne hozni egy sajátságos bált, ami egyfajta keveréke lenne táncnak és a különböző terepakadályok átugrálásának. Ja és hogy tudjuk, hol vagyunk, a bejárattól balra egy Maserati-, jobbra pedig egy Ferrari-szalon található. Megbúvik a sarokban még egy étterem, ami legalább annyira hivalkodó, mint amennyire szörnyűséges konyhával rendelkezik. És egy bisztrónak nevezett büfé, ahol a csupamosoly leányka már kérés nélkül adja a capuccinómat édesítővel, mellé egy finom joghurttal, amiben frissen vágott eperdarabok úszkálnak vidáman. Ezt igen kedvelem.

Az irodaterek már nem ennyire kidolgozottak, a multirabszolgák modern és funkcionális helyeken dolgoznak. Így én is. Itt is van egy kis műbambusz, de ez még a jó ízlés határain belül leledzik.  A VIP tárgyalók viszont megint egy elszabadult elme tombolását mutatják. Az egy dolog, hogy gombnyomásra homályosodik el az üveg, ha tárgyalás van, és itt láttam életem legnagyobb lapos tv-jét, mint kivetítőt. Minden egyes tárgyaló valamilyen jelleget ölt, van, amelyik egy párizsi kávéház, a másik egy agyondíszített barokk rekamié, sőt akad olyan is, ami egy lepukkant könyvtár hangulatát idézi. Egy gond van velük, a kényelem szerintem az utolsó helyen szerepelt a rangsorban, azaz egy órát képtelenség végigülni a székekben.

De azért mégiscsak a wc-k a kedvenceim. Ott kezdődik a megpróbáltatás, hogy nem lehet őket megtalálni, úgy beleolvadnak a falba. Ha megtalálod, akkor ki kell nyitni azt a minimum kétszáz kilós ajtót, és ha szorít a szükség, akkor lehet, már nem lesz gondod több. Bent minden fém, mint egy műtőben, és használati utasítás kell a dolgok használatához. De a legszebb, hogy az egyszerű műanyag ajtókon nevelkedett honfi nem találja meg, hol is kell kimenni. Szerencsére gyermekkoromban sokat olvastam Sherlock Holmest, ezért a részletes megfigyelés és másodlagos következtetések módszerével valahogy még is csak ki lehet jutni a wc-ből. Bár gyanús, mert az egyik ajtó folyamatosan zárva van. Lehet, hogy valaki feladta és a kicsit egyhangú, de annál csinosabb helyen tölti élete hátralevő részét. Időnként bedobálnak neki némi élelmet a segítőkész kollégák és elmondják, mi újság a nagyvilágban.

Szóval csak ma, meg holnap. Hétfőtől egy volt gyárépületbe költözünk. Menny és pokol, bár majd kiderül, melyiket élvezem jobban.