Kalandjaink Prágában és a világban

Tegnap ebéd után mégsem kezdett el esni, mint ahogy azt ígérték, ezért úgy döntöttünk, felmászunk az utcánk végében lévő egykori vár helyén lévő Vyšehradba. A monda szerint Libuse hercegnő lenézett  Vyšehrad dombjáról és egy nyüzsgő nagyvárost látott. Úgy tűnik, igaza lett. Hosszú ideig két vára is volt Prágának, az egyik a Hradzsin, amit mindenki a prágai várként ismer, a másik Vyšehrad, ami az idő múlásával folyamatosan veszített jelentőségéből, már szinte csak a Szent Péter és Pál templom maradt meg és a várfal, amelyen körbekutyagolva csodálhatjuk Prága pompázatos látványát. Szóval elkezdtünk felfele kaptatni a várhoz vezető utcán, ahol felváltva jöttek szembe a turisták és a hétvégi sétáról érkező prágaiak.

A vár területe lényegesen nagyobb, mint ahogy azt gondolni lehet lentről. Igazából egy óriási mező, amit középen a Szent Péter és Pál templom szakít meg. A parkban éppen próbált egy meglepően jó hip-hop dance formáció, bár a hely jellege miatt olyan érzés volt őket ott látni, mintha 50 Cent nyomna egy szaftos rapet Erzsébet királyné tiszteletére. De valahogy mégis el lehetett fogadni, hogy ott vannak. A park egyébként tele volt idősekkel. Sok aranyos nénike és bácsika üldögélt vagy togyogott mindenfelé. Néhányan hasonlóan matuzsálemi korú ebüket is elhozták. Szépen összehangolva haladtak, nem sietett egyik sem. Azon gondolkodtam, hogy elég nagy emelkedőn vagy lépcsőn lehet megközelíteni a parkot, ahová felmásztak, tehát mégsem lehettek annyira rossz kondiban.

A Szent Péter és Pál templom kívülről gyönyörű, a környék legszebb épülete , csodálatos kapun keresztül lehet bejutni a már sokkal kevésbé megkapó templombelső felé. Sokkal érdekesebb a templom temetője, mely megannyi híres cseh hazafi végső nyughelye. Többek között itt nyugszik Karel Čapek, Antonín Dvořák, Alfons Mucha és Bedřich Smetana  is. A temető nagyon eklektikus, mindenféle sírhely van, a legtöbb a múlt század elején-közepén készült. 

Aztán kimentünk a mező túlsó végébe, ahol egész Prága a lábunk előtt hevert, itt Rozi pózolt nekem, hátha sikerül csinálnom még egy jobban sikerült képet. Fényképezés közben elvegyültünk a vasárnap délutáni sétálgatós-beszélgetős helyiek csendes tömegében és mindenféle csak nekünk vicces dolgokon nevetgéltünk.

Talán egy órácskát ha fent voltunk, de nagyon jó kedvvel indultunk lefele, hiszen előre megbeszéltük, hogy iszunk egy jó kávét, az utcánkban lévő közeli kis kávézóban. Itt már voltunk korábban is. A tulajdonos nem egy barista, és vélhetőleg nem is egy top cukrász, de nagyon jó hangulata van a helynek, olyan beülünk a fotelba, isszuk a kávét és jókat dumálunk hely. A tulaj egyébként is nagyon nagy arc. Mint mindig, tegnap is rajta volt a kis svájci sapkája, szemüveges, köpcös figura.  Ha valahol találkoznék vele, azt gondolnám róla, hogy francia és valamelyik dél-francia kisvárosban van kávézója. Tegnap különleges outfitben szolgálta fel a kávénkat. Szürke pamut melegítő mellé szép fekete bumfordi turistabakancsot öltött, mintha csak most szaladt volna be a Kinizsi 100-ról. Ja és végtelenül lassú, két kiszolgálás között szerintem csendben szendereg egy keveset. De békesség és valamilyen érdekes báj hatja át a helyet. Lehet, hogy törzshelyünk lesz a végén. 

Egyre jobban kezdem megszeretni Prágának azt a részét, ami csak a huzamosabban itt tartozódnak mutatja meg magát, sokszínű mégis egységes és általában minden nagyon jó minőségű. Olyan, mint Németország, csak sokkal jobban élhető kiadásban.