Életem mostani szakaszát dobozok be- és kicsomagolása közötti rövid időszakok jellemzik. Az elmúlt egy hónapban összepakoltam az előző munkahelyem elmúlt 20 évét, majd kipakoltuk Rozi lakását és az enyémet. Prágában az új lakásba mintegy negyven dobozzal költöztünk be, ebből pár még mindig kibontatlanul áll. Tegnap ökölbe szorult arccal elkezdtünk kipakolni néhányat, de aztán átment valami karácsonyi ajándékbontás-félébe: nézd, itt mit találtam, jé ezt már el is felejtettem!

Ma költözünk ki a tegnap megemlített irodaházból. Már napok óta mindennapos háttérzaj a recsegős szellentésre emlékeztető ragasztószalag-tépés hangja. De ma reggel beérkeztük a fináléba, egész kórus zendül fel. Különböző tempó és hangnem, mint egy beteg modern zenealkotás. A költözés előkészülete cseh alapossággal zajlott. Csak arról három megbeszélés volt, hogy mi legyen a költözés menetrendje. Az elmúlt héten naponta kaptunk újabb és újabb információkat, hogy kinek, mikor mit kell tennie. Egy féloldalas írás volt arról, hogy miként lehet elszámolni a belépőkártyákon lévő kajára költhető pénzekkel, holott már hetek óta mindenki dupla adag knédlit rendel az ebédjéhez, mellé nagy korsónyi medvecukor ízű Kofola kólával, nehogy egy korona is maradjon a kártyán. Vannak, akik már napok óta pakolnak, én ma 9 órakor feltűrtem az ingujjamat, beleköptem a tenyerembe és 2 perc alatt behánytam egy dobozba, amit az elmúlt 2 és fél hétben felhalmoztam. Kaptam két A4-es lapot, rajta mintegy 18 matricával. Ebből összevissza elhasználtam 3 darabot, a többi jó lesz a hétvégi számháborúhoz.

Furcsa állapot van most itt: adott ez a nagyon előkelő irodaház, ahol barikádszerűen mindenütt dobozok vannak. A jól megszokott öltöny és kosztüm helyett ma mindenki malaclopó ruhában jött és úgy néznek, mint az egyszerű cseh emberek, akik éppen költöznek. Furcsa ez az átalakulás, sokkal emberibbek.  Aztán elkezdtek megjelenni a tényleges költöztetést végző marcona fizikai arcok. Na, azok úgy néznek ki ebben a környezetben, mint tescós akciós turistaszalámi az ünnepi Herendi porcelántányérban.  Diszkrét izzadságszag-csíkot húznak maguk után, egyfajta jelzésként, hogy a munkásosztály végül igenis átveszi a hatalmat a világon. Nekem dolgoznom kéne, de az egyik atrocitás éri a másikat, repül felettem egy olló, egy kolléga módszeresen apró cetlikre tép mintegy 500 oldalt, és valaki úgy döntött, hogy az előttem lévő üres asztal lesz az alkalmas arra, hogy megdöntse a doboztorony Guinness-rekordját, ami most inkábba pisai ferdetoronyra hasonlít, és felém dől. Szóval teljes a káosz.

 „Este” négykor el kell hagynunk az épületet. A napi őrület egy orbitális sörözésbe fog csapni, ahová Rozi is csatlakozik majd. Ugyan sört nem iszik, de legalább találkozhat azokkal a virtuális figurákkal, akikről már halott, bár másik közegben valószínűleg nem fog kijönni az a robotszerű napi rutin, ami itt a mindennapokat jellemzi. De én is kíváncsi vagyok rájuk, hogy vajon egy-két sör után hogyan fognak viselkedni. Lehet, hogy tök jó fejek, csak ezt idáig gondosan elrejtették