Tegnapelőtt este még a költözési bulin említette Alena, az egyik cseh kolléganő, hogy a mostani hétvégén tartják a Signal nevű fénnyel kapcsolatos fesztivált szerte Prágában. Azt mondta, érdemes lecsekkolni, mert ritkán lát ilyet az ember. Hittük is meg nem is, de amikor a helyi BBC is megtekintésre érdemesnek tartotta, beillesztettük a hétvégi programunkba.
Kicsit későn tudtunk elindulni, mert Rozi úgy döntött, hogy fut 11 kilométert előtte, én meg itthon üldögéltem addig, mint egy frissen ültetett paradicsompalánta. Egy óra után felbukkant és láttam, egyhamar nem fogunk elindulni, bár erősen bizonygatta, hogy teljesen jól, látszott rajta, hogy túl van a napi erőközéppontján. Aztán nyolc után végre megindultunk. Már a villamos is nagyon lassan döcögött végig a folyóparton, mert a Nemzeti Színház is az egyik helyszíne volt a fesztiválnak. A villamos tele volt különböző nyelveken kvartyogó turistákkal, és olyan hangulat volt, mint egy multinacionális középiskolai osztálykiránduláson. Aztán a metrón már minden világossá vált: Prágában kitört a Fiesta! Az emberek signalos térképekkel ténferegtek mindenhova, de legfőképpen a Béke térre (Náměstí Míru) igyekezett egy augusztus 20-i tűzijátéknyi tömeg.
Itt található egy videó arról, hogy miként nézett ez ki. (Vigyázat, hangos!)
Itt volt a legnagyobb performansz, egy ablakból egy spéci vetítőgépen keresztül animációkat, pulzáló fényeket, és mindenféle alakokat vetítettek a Szent Ludmilla templomra, miközben a templom bejárata mellett két hangszorófalból hihetetlen minőségben szólt a zene, amit vélhetőleg erre az alkalomra írtak. A technika hasonló lehet, mint amit Pali barátom osztott meg velem régebben, ami a Microsoft egyik kísérleti projektje, a neve IllumiRoom. A dolog lényege, hogy felveszik a vetítésre szánt tárgy digitális képét és azt módosítják utána, felhasználva a tárgy sajátosságait. Ez így leírva elég uncsi, de a hatás az olyan, hogy földbe gyökerezik az ember lába. Mindenki tátott szájjal figyelte, mikor az animációban hirtelen beborult és elkezdett esni a vetített eső, közben akkorákat villámlott és menydörgött, hogy a zsebemben összecsörrentek délutáni hotdogból visszakapott egy és két koronások. Az egész előadás végül egy apokaliptikus vízióvá vált, ahol a templom előbb darabonként leomlott, majd a helyén egy spirálisan forgó fekete lyukká alakult rózsaablak elnyelt mindent, közben dübörgött a techno alapokon zengő eszméletlen jó progresszív zene. Aztán egyszerre csak vége lett, először néma csend, majd felzendült a tapsvihar és a hujjogás. Az egész nem volt 10 perc, de sokkal többnek tűnt, olyan intenzív volt az élmény. Az előadást negyedóránként ismételték.
Annyira fellelkesültünk a látottakon, hogy felfedeztük, hogy a város számos pontján van még akció, gondoltuk, megyünk egyet a metróval és újabb csodákat látunk majd. A metróban annyian voltak, hogy marcona fakabátok irányították a tömeget, meg-meg állítva a sort a mozgólépcső előtt, nehogy túl sok ember legyen a megállóban és lelökjenek valakit a peronról, és elinduljon egy spontán lemming –szerű öngyilkoshullám. Nagy nehezen eljutottunk a Vencel térre (Václavské náměstí), ahol újabb projekt várt. Ezért érdemes volt! Egy talán fát imitáló, borzalmas neoncsövekból összeeszkábált installáció volt kiállítva, ami pont annyira volt vonzó, mint a Lehel téri vásárcsarnok. Kicsit megtörve, de továbbindultunk. Én már nagyon éhes voltam, ezért elkezdtünk keresni valami ennivalót. A Vencel tér másik végén kis faházak voltak felállítva, ott mindenféle dogokat árultak, egészen addig, amíg oda nem értünk, ugyanis mintha egy jelet hoztunk volna meg, viharos sebességgel elkezdtek pakolni. Egy kolbászsütő maradt. Miután a gyomorsavam kezdte kioldani a füleimet is, beálltam a sor végére. Gyanús volt, hogy a nagy sor miatt a kolbászok, amik kétujjnyi vastagok voltak, csak pár percet töltenek a grillrácson, és az egyik koma, az ülepén megfoltozott tréninggatyában folyton egy választási újsággal legyezgeti a folyton elhaló parazsat. Meg is lett az eredménye, életem legrosszabb kolbászát ettem, amely kívül olyan vastag héjjal rendelkezett, hogy csak felugrásból tudtam leharapni egyet a végéből, belül meg a húsnak nyomát sem találtam: teljesen nyers ipari szalonna váltakozott jól hízott cupákokkal. A fogam olyan részébe is beleragadt cupák, amiről el is felejtettem, hogy létezik. Így cupákos foggal még megnéztünk két projektet: egy hatvanas éveket időző kockába zárt lézershow-t az Óváros téren (Staroměstské náměstí) és egy zöld izét, ami bevilágította a Szent Márton Kolostort. Ezekre talán a kihagyható jelzőt lehetne rábiggyeszteni. Aztán dentálhigénés és mindenféle értelemben megfáradtan elindultunk hazafelé.
Bár az este íve nem sikerült a legjobban, hiszen a legnagyobb durranással kezdtünk, és utána több számunkra már nehezen értelmezhető alkotást láttunk, az este hangulata nagyon jó volt, mindenütt emberek jókedvűen és élvezve az ősz derekán felbukkanó szeptember eleji estéket idéző jó időt.
Utolsó kommentek