Úgy alakult, hogy az elmúlt három hétben elég sokszor megtettük a Budapest-Prága távolságot. Ami kilométerben nem tűnik vészesnek, csak 532 km háztól házig. A valóságban viszont, miután Csehországban elkezdődött a nagy autópálya-felújítási program, napszaktól függően 6-7 órát vesz igénybe. Mondjuk az autópályára rá is fért a felújítás, mert szerintem talán még maga Tomas Masaryk, a nagy cseh mondernkori államalapító egyengette az első métereit. Aki ment már ezen az autópályán, az boldogan számolhatott be, hogy semmilyen veseköve nem maradt az út végére, mert mind kirázódott az út végére. Esetleg néhány fogtömés is kimozdult, de minden harcnak megvannak a maga áldozatai.

Szóval hosszú ez az út. És elég jellegtelen, olyan dimbes-dombos végig, kevés dolog van, ami elterelné az ember figyelmét. Főleg éjszaka, amikor jobbára megyünk.  Ahogy egyre gyakrabban tesz meg az ember egy utat, úgy válik egyre inkább ismerősévé. Megismered a részeit, tudod, hol figyelj jobban, hol érdemes megállni, mert nem lesz tele kamionosokkal. Egyébként a cseh benzinkutak előre csomagolt szendvicseit mindenkinek ajánlom, nagyon finomak. Bár eddig szinte csak sötétben eszegettem őket útközben, lehet világosban nem ajánlanám, de ízre nagyon finomak és frissek. Szóval olyan az út, mint egy film, amit már többször láttál, és előre tudod, mikor melyik rész jön és ez némi megnyugvást ad. Persze, ha szakad az eső és olyan szűk a sáv, hogy kizárt dolog, hogy elférsz a kamion mellett, de hátulról tolnak le, akkor nem a legjobb barátod, de egyébként szinte már figyelem nélkül végigmész rajta.

Egyébként könnyen észreveszem, mikor értünk ki Csehországba: ha az elmúlt 10 percben csak Skodával találkoztál az úton, akkor jó eséllyel már Csehországban vagy, ahol szerintem az autók minimum fele Skoda. Most átmenetileg egy Octaviával járunk, amit nagyon nehéz megtalálni az utcában, mert olyan mintha, tűt keresnél a szénakazalban. Azon a helyen, ahol állni szoktunk, legalább három szakasztott olyan autó áll. Volt már olyan, hogy elkezdtem feszegetni az egyik ajtaját és kellett egy perc, mire rájöttem, észrevétlenül autótolvajjá avanzsáltam.

Ennyi ideig nem tud végig zenét hallgatni az ember, ez a hosszú beszélgetések ideje. Amire nem volt idő az utóbbi héten, azt szépen részletesen végig lehet diskurálni. Van idő, nem kell elkapkodni. És lehet jókat hallgatni, felidézve régi emlékeket, személyeket és mesélni róluk ismét, életben tartva az ősi szokást, amikor utazók mesélnek a világ dolgairól, megénekelve életük számos vicces és szánni való pillanatát. Eszmét cserélni morálról, politikáról és a napi gondokról és örömökről, érzésekről, mert sötét van és hosszú az út. És akkor egyszerre csak megérkezünk és a világ visszazökken a megszokott medrébe, de még őrzöl valamit a fáradt lépések között a varázsból, ami megérintett nemrég.