Amikor az ember nem él két helyen, nem is tudja igazán értékelni a nyugis hétvégék nagyszerűségét. Nekünk most minden második hétvége az, ami tényleges pihenéssel telik. A múlt hétvége mozgalmassága után, nagyon szomjaztam arra, hogy ezen a hétvégén csak lazuljunk. Ennek megfelelően volt vagy fél 12, mire elindultunk, hogy nézzünk valami reggelifélét. Lesétáltunk arra a helyre, ahol még decemberben piac volt, de most sem volt semmi, valószínűleg márciusig ez így is marad. Ez főleg azért kár, mert nagyon finom frissen sütött reggeliket lehet ott kapni, és a piaci forgataga valahogy felpezsdíti az embert. Ebben az esetben nem a piac pezsgése, hanem a nagyon kellemes, napsütéses idő volt az, ami melengette a szívünket.

Be kellett szerezni ezt-azt, ezért úgy döntöttünk, hogy elsétálunk a Moldva-parton a Károly térig és közben valahol bekapunk valami reggelit. Találtunk is egy jó helyet, a Cafe Bazaart. Olyan egyszerű hely, ahol finom kávékat készítenek és nem akar többnek látszani, mint ami. Reggelik nem voltak, ezért egy quesadillát ettem. Rozi nem kért semmit, de ahogy kihozták a kajámat természetesen rögtön megkívánta, így végül a nagyobbik felét megehettem a késői reggelinek. De ezen már nem lepődöm meg, Rozi így működik. Továbbindultunk a Palackeho Náměstí felé, amit már jól ismerünk, hiszen számtalanszor jártunk erre, van itt egy érdekes kupolájú templom, az Emmaus-kolostor , ami kiemelkedik a környék épületei közül. Ahogy a téren sétáltunk, valahogy arra terelődött a beszélgetés, hogy nyáron hova menjünk nyaralni és hogy Róma lepukkant, de így kell szeretni, ahogy van. Ahogy a nyárról beszélgettünk, azt vettem észre, hogy kezd melegem lenni és az a fajta öröm fogott el, ami akkor érinti meg az embert, amikor a tél után az első kellemesen meleg nap van. Tudom, hogy még jöhet hideg, de akkor és ott ilyen érzések kerítettek a hatalmukba.

A Károly téren van egy kis árkádos rész, ahol apró és aranyos boltok vannak. Van csokiszerszámokat áruló édességbolt, virágbolt és egy kávé- és teabolt. Ez egy nagyon különleges bolt, már ahogy belép az ember megérzi, hogy valami különleges helyen jár, a különböző illatok, aromák táncot járnak az ember orrában. Rozi itt kinézett egy kis fémdobozkát, amire egy japán kislányka volt festve, avval a finom bájos eleganciával, amire csak a Távol-Keleten képesek. Nézte-nézegette a dobozt, forgatta, visszatette, megint elvette. Aztán az utolsó pillanatban gyorsan visszarakta és kimasírozott a boltból, mondván, már biztosan zárni akarnak.  A teás bolttól nem messze, volt egy Freshland nevű hely. Már elmúlt egy óra, és a quesadillámnak csak a nagyobbik felét sikerült megennem, ezért kezdtem már nagyon éhes lenni. Ahogy beléptünk a helyre, már látszott, hogy ez az a fajta hely, amikor a tulajnak fogalma sincsen, milyen helyet nyisson, ezért lopkod mindenhonnan, csak azt nem hozza át, amitől az adott hely jó. Salátákat, smoothie-kat (gyümölcsitalok) és szendvicseket árult. Mi két szendvicset és két gyümölcspoharat kértünk. A szendvics bagettje olyan kemény volt, hogy kint sorban álltak a városi rendőrség tagjai, mert záráskor inkább erre cserélték a gumibotjaikat. A gyümölcskehely tetején el volt helyezve csalinak egy-két szőlőszem, hogy azt higgye az egyszeri vándor, hogy most megfogta az isten lábát, majd jött két kanálnyi joghurt, és utána ízetlen alma és narancs volt beleszelve. Rozi hagyott egy tippet a Foursquare-en, hogy aki teheti, kerülje el a helyet.

Délutánra moziba mentünk, barátainkkal Nikoláékkal, Andělbe, ami magyarul angyalt jelent. Itt találtunk még egy bevásárlóközpontot, amit még nem ismertünk. Elég későn értünk oda, de Rozit úgy kellett végigvonszolnom az áruházon, mert meg akarta nézni, mik vannak itt. Ráadásul kiderült, hogy itt Andělben két mozi is van és mi természetesen nem a jóhoz mentünk. De Nikoláék még többet késtek és végül egy meki előtt találkoztunk. Ez az Anděl nagyon érdekes hely, a környék olyan, mint egy német város központi áruházának környéke, viszont ennyi kétes egzisztenciájú alakkal nem találkoztunk még Prágában.  A moziba akkor vettünk már jegyet, mikor már bent mentek a filmelőzetesek. Nagyon érdekes volt, hogy vetítik például a New York-i Metropolitan opera előadásait, legalább ötöt. Mi a Meryl Streep és Julie Roberts által fémjelzett Augusztus Oklahomában című filmet néztük meg, ami egy erős családi dráma. A filmet angolul, cseh felirattal vetítették, ami egy ilyen dialógusközpontú film esetén azért rendesen próbára tette az angol nyelvtudásomat. A filmet végig értettem, de nem engedte, hogy belemélyedjek a történetbe, hogy magával ragadjon, megmaradtam kívülállónak. A film egyébként elég jó, bár szerintem főleg a női közönség fogja értékelni.

A film után beültünk egy közeli olasz éterembe, a Colosseumba, ahol nagyon finomakat ettünk, és a bortól feloldódott cseh barátainkkal 11-ig trécseltünk mindenféle dolgokról, a jövő hét végére meghívásunk van hozzájuk, hogy valami helyi marhából készült ételt kóstoljunk meg. Hazafele arról beszélgettünk Rozival, hogy lassan befogad minket ez a cseh társadalom, ha hagyjuk.