A kölkökkel 5 éjszakát töltöttünk kint, ez túl sok kalandot tartalmaz egy posztra, ezért kettészedtem: az első három nap történései vannak az elsőben, és lesz majd egy második a második három napról.

A gyerekeim megérkezése azzal kezdődött, hogy kiröhögték az adventi koszorúnkat. A nagyobbik lányom, Lilla, majdnem halálra röhögte magát rajta, hogy milyen béna. Pedig nem is. Mi csináltuk Rozival.  A piacon vettünk egy tisztességben megőszült nénitől egy koszorúalapot, egy adventi gyertyákat és koszorúkat áruló hippi pártól kikönyörögtünk néhány gyertyatartó tűt, miután vettünk náluk néhány gyertyát. Nem mondom, hogy nem láttam még különb darabot, de szerintem megteszi. Egyszerűen szép.

Nem tudom, hogy van ez más gyerekekkel, tinédzserekkel, de az enyéim legszívesebben otthon üldögélnének, neteznének, játszanának a számítógépen, olvasnának, esetleg tévéznének. Ehhez ugyan nem kell az embernek Prágában lennie. De mi mégis kicibáltuk őket, bár már ők is nagyon kíváncsiak voltak, hogy miként élünk ott. Érdekes, hogy maga a külföldön levés izgalmas nekik, hogy nem értik, ahogy beszélnek, hogy mi van kiírva, nem annyira a látnivalók vagy a nevezetességek.

A kiút viszonylag eseménytelen volt, leszámítva a klasszikus Shrekes kérdést, amit a kisebbik lányom, Laura adott elő rendszeresen, elég élethűen. Mikor érünk már oda? Aztán egyszerre csak odaértünk, az autó csurig pakolva, két gyerek, macska, már csak a kalapdoboz hiányzott.

Mikor odaértünk, megkérdeztem tőlük, hogy tetszik nekik a lakás, mondták, hogy tetszik, de az nem tetszik, hogy vendégszoba van, mert ők nem vendégek, jó mondtam, akkor ez most gyerekszoba, kérték, hogy írjuk is ki (a fene, most jut eszembe, hogy ez kimaradt), de megnyugtattam őket, hogy ez a gyerekszoba. Aztán, mikor már mindenütt derékmagasságig az ő cuccaik voltak szétszórva, akkor már otthonosnak érezték.

Első este már nem fért bele sok, elszaladtunk bevásárolni, ők érdeklődéssel szemlélték az árukat, és sokszor mondták, hogy ezt értjük, mert vannak hasonló szavak. Majd este megnéztünk egy filmet, ez aztán valamiféle szokássá alakult, mert minden este megnéztünk egy filmet, amíg kint voltak.

Másnap aztán egy nagyobb kirándulást terveztünk. Felmentünk a vysehradi várba, ahol most végre volt időnk körbenézni a temetőben, ahol nagy örömömre megtaláltam Dvořák sírját, aztán még hármat, na azoknak már nem örültem annyira. Szóval gyakori név a Dvořák a csehben, a franc tudja, melyikük az igazán híres ember. Ezen kívül megnéztünk a templomot is belülről, mert az ünnepek miatt nem volt most belépő. A templom nem csúnya belülről, de kívülről sokkal impozánsabb, ez nem kérdés. Kicsit körbejártunk a várfalon, de Laura elkezdett már nagyon fázni, mondta is, hogy már a szemgolyója is fázik, ne ezen majd berosáltunk a röhögéstől. Plusz előjött a tériszonya, aminek következtében 3 méterre a faltól is igen remegett, ezért aztán visszafele vettük az utunkat.

Hazafele benéztünk a marionett bábokat készítő kis manufaktúrába és boltba a sarkon, ahova már kiköltözésünk óta be akartunk kukkantani, de olyan eszement nyitvatartásuk van, hogy ez eddig nem volt lehetséges. Bent nagyon érdekes elegye volt az abszolút giccsnek és az értékes iparosmunkának. Volt Michael Jacksontól kezdve boszorkányig minden. Valószínűleg az egyszeri amerikai turistákra is be kellett rendezkedniük, az meg meglátja: jé, a Jackóm, há’ ezt megveszem asszony, ilyen otthon nincsen, ezt kapja majd kis Sam a szülinapjára, ha kell neki, ha nem, ha meg majd nem kell neki, betesszük a vitrinbe, jól mutat majd a mexikói sombréróm mellett. De voltak ott igényesebb dolgok is, a lányaim bele is szerettek a tündérkékbe, de mondtam nekik, hogy nem olcsóak itt a dolgok, egy szebben kidolgozott darab 8-10 ezer Ft körül volt, úgy is nemsokára jön szülinap – névnap, én is mint a derék amerikai honpolgár, megveszem majd nekik akkorra. Volt egyébként néhány nagyon pepec darab, ezek már olyan 30.000 Ft körül mozogtak, de összehasonlítva a belvárosban kapható gagyikkal, amikért sokkal többet kérnek el, ezek nagyon eredeti, vicces fejjel voltak elkészítve, és nagyon finom mozgatást tettek lehetővé egy szakavatott bábos számára. Bár gyanítom, a vásárlóközönségnek kis hányada Kemény Henrik közvetlen tanítványa, de annyira eredeti darabok voltak, hogy az ember önkéntelenül is a pénztárcájához nyúlkált. De aztán hála Istennek, pont zártak, hiszen már négy óra is elmúlt!

Másnap, pont december 31 volt. Egyébként úgy volt, hogy öcsémék is kijönnek hozzánk szilveszterre, de a barátnője megbetegedett, ezért nem indultak neki, jól is tették, mert Mariettának estére már 39 fokos láza volt, úgy meg nehéz vidáman, teli torokból fújni a trombitát. Apropó, Prágában nem fújnak az emberek, mint az eszementek trombitákat. Kár. Én is úgy szoktam fújni, hogy megfájdul egy izom a fülem alatt, biztos az valami fújóizom, az annyira tud fájni, hogy az embernek kedve lenne egy faragott kisbicskával kimetszeni, hogy ne fájjon. Viszont petárdáznak és tűzijátékoznak. Ettől úgy néz ki Prága szilveszter este, mint Bagdad egy szép nyugodt napon, mikor egész nap lőnek. Mi kora délután mertünk megtenni egy sétát a városban, akkor is háborús állapotok voltak, a vitéz petárdadurrogatókat, részeg angol futballhuligánok és mászni alig tudó, német szakszervezeti üdültetésben résztvevő vasgyári munkások váltották, szürreális elegyet alkotva.

Végre egyszer pont egész órára értünk az óratoronyhoz, ahol addigra már egy magyar futball rangadónyi ember gyűlt össze. Mondtam is a gyereknek, hogy most aztán csodát fognak látni, hát biztos nem véletlen ez a rengeteg ember. Aztán ütött az óránk. Erre egy nagyon kis béna harangjátéknak nem nevezhető kopácsolás kezdődött, a figurák félpercenként megtettek egy-egy tétova mozdulatot, majd néhány pillanat múlva vége lett. Csalódott moraj hullámzott végig a tömegen, attól féltem, le is rombolják Prága jelképét, de aztán inkább mindenki visszatért korábbi tevékenységéhez, vagy petárdázott, vagy ivott, mintha az élete múlna rajta.

Mi ettünk egy aranyárban mért kürtőskalácsot, majd beültünk egy kicsit melegedni a Vencel téren lévő Paulba. Ekkorra a lányaim már összehangolt támadásokat indítottak, hogy azonnal menjünk haza, mert így ők még sose fáztak, mint most itt. Így hazamentünk, és otthon szilvesztereztünk. Ettünk szépen virslit, koccintottunk málnás gyerekpezsgővel, Fekete Pétert játszottunk és szépen lefeküdtünk aludni.

Folyt. köv.