Amikor kiköltöztünk, gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy a cseh nyelv legalább minimális ismerete nélkül elég nehéz lesz boldogulni. Ebben szépen meg is állapodtunk, aztán nem történt semmi. Pedig kaptam búcsúajándékként jópár nyelvkönyvet. Szépen, rendben figyeltek a polcról, egyfajta szigorú mementóként, figyelmeztetve, mit is ígértünk magunknak. Aztán Rozi elkezdett magától tanulni szavakat és időnként kicsit molesztált engem, hogy tanuljak vele. Így utólag elég vicces, hogy fogalmunk sem volt arról, hogy miként kell kiejteni a szavakat, de lelkesen ismételgettük őket esténként.

A cseh nyelv nem túl könnyű. Jónéhány olyan hangzó van, ami teljesen idegen a magyartól.  Talán a legnehezebben kiejthető számunkra a ř, ami egy zs, az elején egy kicsit megpörgetve. Ezt a hangzót a csehek nagyon szeretik, rengeteg szóban benne van, mintha direkt bosszantani akarnának vele. Ami még a magyar számára nyelvtörő lehet, hogy náluk a v is magánhangzónak számít, illetve inkább úgy mondanám, hogy ha egy szóban van v, akkor nem kell bele magánhangzó. Ilyenkor elképzelek egy szép cseh verset, ahol a szó végi rímek magánhangzók nélkül csengenek össze. Ugye milyen légies lehet?

 

Visszatérve a nyelvtanulásra, már októberben jeleztem, hogy, igen, szeretnék részt venni cseh nyelvtanulásban, de kellett még egy kicsit várni, amíg kellő számú jelentkező össze nem gyűlt. A nyelvtanfolyam végül november elején indult el. Én, hogy esélyt adjak a többieknek, az első négy órát szimplán kihagytam. Illetve, ennek volt némi köze ahhoz, hogy akkortájt úgy jártam az országokat, mintha köröznének és így próbálnék elrejtőzni a pribékek elől. Amikor december elején találkoztam a tanárnővel, akkor azt mondta, szerinte keressek másik csoportot, mert ők már nagyon előre haladtak, én meg mondtam neki, hogy penge gyerek vagyok, és egyébként is Rozival már széttanultuk magunkat. Mondta, semmi gond, majd az első órán jól felméri, hogy hol is tartok. Tessék? Hát tudok kb. 3 állatot, 10 ételt, meg azt, hogy jó napot és talán, hogy köszönöm, de lehet, hogy azt is rosszul.

 

A tanárnőnk egy cseh hölgy. 30 körüli lehet, ha nem lenne rajta plusz 15 kiló, csinosnak is mondanám. Ráadásul ez a plusz 15 kiló mind a karjára költözött fel. Így nem mondom csinosnak. Ráadásul szerintem jól összeveszhetett az eladókkal ott, ahol a ruhákat veszi, mert csupa ujjatlan göncöt hord folyton, ami még jobban kihangsúlyozza a karja mellső csülökhöz való hasonlóságát. Ráadásul, hogy megvillantsa lényének vagány részét, az ujjatlan ruha alól egy virágra szálló pillangót ábrázoló tetoválás kukucskál ki időnként.

Ő az a fajta a tanár, aki annak a híve, hogy ő, amíg lehet, az idegen nyelven beszél, ha érti a delikvens, ha nem. Ezt tette az első alkalommal is. Ő azt gondolta, nyelvi felmérés, én azt, hogy teljes megsemmisülés. Arról nem volt szó, hogy cseh kérdéseket fog feltenni, amelyekre tőlem választ vár. Ha mutat nekem egy képet egy pántlikás macskáról, büszkén fogom kivágni kočka, azaz macska. De ezek a kérdezősködések egyszerűen megalázóak. Ami külön érdekessé teszi a dolgot, az, hogy a magyarázatok angolul hangzanak el, ami egyikünknek se anyanyelve. Na, abból aztán van keveredés, amikor a tanárnő megpróbálja elmondani csehül a mondatot, senki nem érti, majd elmondja angolul, abból nekem meg esetleg hiányzik a kulcsszó. Szóval végtelen tárháza van itt a félreértéseknek.

A csoportba még két olasz kollégám jár, Viviana és Samuele. Ez a kis csoportunk. Talán az olaszoknak a cseh még keményebb, mint nekünk, mert a hangzók jóval több része teljesen ismeretlen számukra, sőt, az egész nyelv olyan nekik, mint ha valaki erőszakot követne el rajtuk. Annyira bénák vagyunk legtöbbször, hogy könnyes röhögőgörcsbe fullad egy-egy lehetetlen szó kiejtése, hogy a megtanulásáról már ne is beszéljek.

Vivianát már ismertem régebbről, ugyanis egy napon léptünk be. Ő egy nagyon érdekes lány, zavart tekintetű teremtés, világfájdalmas alaphanggal, Samuele, a rőtszakállú viccmester, teljes ellentéte. Szerintem otthon még soha egy sort nem tanult, a rögtönzésből és humorból próbál túlélni, de már ő is kezdi belátni, hogy ahogy haladunk ez egyre kevesebb. Ettől függetlenül folyamatos jó hangulatot teremt az órákon. A cseh egy elég formális nemzet, a megszólításnak is van legalább négy formális szintje, ami elvileg ismert a magyarban is, de kb. 50-80 éve levetkőztük már. A tanárnőnket például az orvosa pani magiszterkának nevezi, ami szabad fordításban azt jelenti, egyetemet végzett úrhölgy. Na most ez az olaszoknak egy rémálom, először azt hitték, viccel a tanárnő, aztán szép lassan kezdték kapisgálni és szörnyülködni rajta.

 

Én azért tanulgatok otthon és szerencsére van egy kis nyelvérzékem is, ezért simán utolértem őket, és már jó pár dolgot kezdek megérteni, persze apróságokat, de ennek is nagyon örülök. De ez a nyelv nekünk nagyon nehéz. Pl. háromféle többesszámuk van, külön van 2-es szám, kevés többes, sok többes. Ezt azt jelenti, hogy a 100-at másképpen ragozzák, ha 200-nál, 3 és 500 között és 500 felett. Azért remélem, nyárra már alapdolgokat értek majd és fogok tudni kommunikálnia a boltban is, ha szeretnék venni 10 dkg parizert mackó sajttal.