És igen, ez is eljött. Nem mondom, hogy vártam. Nem vártam. Azért egy kicsit mégis. Próbáltam visszaemlékezni, korábbi kerek szülinapjaimra. A tizedikre nem emlékszem semennyire.  A huszadikról egy emlékem van: már a Providenciánál dolgoztam mint gyakornok és két, az informatikának segítő számomra középkorú hölggyel ültem egy szobában, akik rádiót hallgattak. Már akkor is közöltek barom kutatások eredményeit, akkor éppen azt, hogy a húszéves férfiak szexuálisan a legaktívabbak, a két középkorú hölgy mindentudóan kacarászott. A 30. szülinapomon meglepetésparti volt. Nem szeretem a meglepetéspartikat, majdnem visszafordultam az ajtóból. De azért nem feltétlenül rossz emlék, sok barátom volt ott. És most itt van a negyvenedik. Jó páran elsütötték, hogy meg kell fordítani a lemezt, ez már a B oldal. Rohadt vicces, nem bírom abba hagyni a röhögést. De lássuk csak, mik történtek, nem unatkoztam.

Miután pénteken reggel sikerült időben elindulnunk Prágából, ezért már délutánra haza is értünk, bár végig tejködben vezettem. Délután már fel is köszöntött a két lányom és az exfeleségem.  Úgy volt, hogy a két cimborámmal, Tomival és Zsoltival szombaton megyünk el bulizni, de aztán Zsolti előhozakodott, hogy Rage Against The Machine tribute koncert lesz (igazából Stagediving Fesztivál volt) a Dürer-kertben, ezért inkább pénteken este menjünk oda. Elég fáradt voltam, de végül is úgy nézett ki, ez a jó választás mindhármunk időbeosztását figyelembe véve, így belementem. Ott találkoztunk, Zsolti ott mondta el, hogy hívta egy másik haverját is, na ennek már nem annyira örültem. Most először voltam a Dürer-kertben, maga a hely olyan erőltetetten lepukkantan akar trendi lenni. Kényelmetlen székekkel és elég olcsó sörrel, és sok magát értelmiséginek gondoló elszállt arccal.

Szépen fogytak a sörök, aztán valahogy kettészakadtunk: Zsolti a cimborájával, én meg Tomival. Szépen sodortattuk magunkat az arcokkal, mindenütt hard rock, ricsaj, tömeg meg sörök. Könyökölés, zenehallgatás, újabb kör sör. Ászok? Van más? Nincs. Fú, de rohadt keserű, én jobbhoz szoktam. Nézd mi az a sarokban! Csocsó! Nyomjunk egy párat. Tomi, te nagyon béna vagy! Na jó én is. Minket még egy karnélküli próbababa is elpüfölne a lábával, szájjal-lábbal festve közben, nem ezek. Már fáj a kezem, meg a derekam. Fú de cefetül kikaptunk már megint. Zsolti, engedd el azt a kart, nem tudok így játszani! Mi van Zsolti? Hova mész? Haza? Mi bajod van, már öreg vagy? Ne ütögessél, csak viccelek. Na jó csá. - Te Gergő, ez a Wake up, menjünk előre. Fú de sokan vannak, és milyen büdösek. Hová mész Tomi? Pogóó?! Te hülye vagy! Tombol a zene, kevés a levegő, ugrálunk, mint valami megkergült kecskék. Büdös és meleg van. Te figyu, ez beugrott a tömegbe!!! Te Tomi, te tiszta víz vagy, igyunk valami vizet, mert rohadtul kiszáradtam.  Pihegünk, Tomi szeme villog, mint egy kobráé,  nem buliztam ekkorát húsz éve! Én se mostanában, na gyerünk vissza előre! Aztán egyszerre csak vége lett. Lerogytunk egy kibelezett kanapéra, és próbáltunk levegőt venni. De azér', jól toltuk, nem?

Tomi mondta, hogy szülinapja van egy haverjának, a Kockába menjünk át. Ahhoz már nem sok kedvem volt, de átmentünk. Ott már éppen megdöglött a buli. Az emberek szállingóztak, a hely lapos volt. Pár percet maradtam, majd elköszöntem. Olyan üresnek éreztem magam, örültem neki, hogy hazamehetek. Próbáltam fogni egy taxit, de nem nagyon volt a környéken. Volt már vagy fél három, mire ágyba kerültem.

Itt most ugrunk egy kicsit az időben, egészen vasárnap délutánig, amikor is a családi ünneplést tartottuk. Szüleim, öcsémék, miegymás. Rozi hetek óta tervezgette a menüt, ami mégsem paprikás krumpli, de nem is olyan különleges, hogy csak ő meg anyukám eszi meg.  Végül egy kis hirtelen sült, libamáj, konfitált csirkemell és valami málnás morzsa volt. Ez utóbbit kiemelném, mert addig jártam rá, amíg el nem fogyott. A délután egy korai pillanatában Rozi lerogyott mellém, és a sírás kerülgette. Szar lett a csirke, ez nem sül, hanem fő. Nem baj, mondom, majd rendelünk pizzát. Nem nézett kedvesen. De aztán minden jó lett. A vendégek késtek egy jó fél órát, addigra minden kész is lett. Csak a libamájat kellett frissen kisütni. Sütötte is Rozi, én éppen az italokat csináltam, mikor hátra néztem és rémülten láttam, hogy nem látok semmit. A szobában olyan füst volt, mint valami jófajta bozóttűzben. A szag napokig nem ment ki utána. Utána jött a torta, amiről egy félreértés következtében, lemaradtak a gyertyák, ezért kaptam kettőt, 20 évenként egyet. Még mindig jobb, mintha egyenként kaptam volna húsz évet. Nagyon finom volt az is. Akkor már csak segítséggel tudtam felállni és leülni, annyit zabáltunk. Nem baj, másnap kezdődik a fogyókúra. Aztán szüleimmel beszélgettünk a világ felnőttes dolgairól, arról, hogy milyen édes csecsemő voltam, és vagyok most is.

6-án, a szülinapomon szinte egész nap döglöttünk. Surdát néztem és öregnek éreztem magamat. Majd egy látomásom támadt, hogy menjünk el egy jó helyre vacsizni, hívjuk el Tomit és Rozi barátnőjét Regit, akik nem lesznek kompatibilisek, de mindkettőjüket kedvelem, és mégis csak az én szülinapom van, vagy mi. Érezzék jól magukat. Ez az én napom. Hova menjünk? Rozi, ez a te feladatod. Nem én vagyok a gasztroguru! Mi? Szóval Regina találja ki. Együnk steaket, azt szeretem. Így végül a Knrdy lett. Hú de rohadt puccos hely. Az árak régi zlotyban vannak? Nem, forintban. Azanyja. Hát akkor én egy vegyes salit és egy pohár vizet kérnék. Komolyan. Végül aztán rendeltünk, az ételt az ételes pincértől,  italt az italos pincértől és kaptunk vizet a vizethozó pincértől. A kaja nagyon finom volt viszont. Főleg Rozi választott nagyon jó érzékkel, a köretként kapott sült kukorica vert mindent. Kicsit még cseverésztünk, aztán elindultunk haza.

Véget ért. Nem baj, nem akartam nagy bulit, ahol nem beszélek igazából senkivel, tombolni meg  volt alkalmam pénteken.  Van élet 40 után is. Stop.