Kalandjaink Prágában és a világban

A korábban említett változások kezdenek valósággá válni. Ennek első és kifejezetten unalmas részlete, hogy az új informatikai vezetés bemutatkozik a csehországi szervezeteknek. Miután kb. 500 emberről beszélünk, ezt hat alkalomra osztva tettük meg. Már minden előadó eléggé unja. Én nem adok elő, de végig kellett ülnöm a hatszor 2 órát, ami ráadásul hetven százalékban csehül volt, majd a meghatározott pillanatban felállni és hangosan egy dobrý deň-t köszönni. Hálás szerep. Régen éreztem olyan fojtogató vágyat, mint ezeken a megbeszéléseken, hogy világgá szaladjak. Végig ülni egy 2 órás előadást akkor is szép teljesítmény, ha érted, miről van szó.  Akkor meg kifejezetten lélekromboló, amikor csak az elferdített angol szavakat véled felfedezni a szövegösszefüggésből. A legviccesebb az, amikor valamelyik vezető kollégám, valamilyen szinten behivatkozik engem. A reakciókból próbáltam kiszűrni, hogy milyen összefüggésben kellett felriadnom katatón állapotomból. Remélem, nem azt mondták, hogy ennek a mocskos féregnek szíjátok ki a vérét.

Az eseménysorozat megkoronázásaként elmentünk a cseh cégcsoport kisebbik cégének egyik fejlesztési központjába, ami Hradec Královéban van. Hradec egy órányi autózásra van Prágától észak-keletre. A város, kedvező fekvése miatt már az ókor óta lakott, városi rangját 1225-ben kapta. Látszanak Orlicei-hegység még havas hegycsúcsai, tehát a környék gyönyörű. A város főtere a könyék cseh városkáinak hangulatát tükrözi. Egyébként egy álmos porfészek, amit egyetlen dolog emel ki a hasonló közepes méretű cseh települések közül, hogy itt működik Csehország egyik legjobb műszaki egyeteme.

Ezért is helyezték ide a fejlesztési központot, mert a prágai bérekhez képest 30%-kal olcsóbban lehet felvenni jól képzett, fiatal szakembereket. Ráadásul már másodéves koruktól foglalkoztatnak egyetemistákat részmunkaidőben. Viszonylag nagy a létszám, közel 30 fő. Két autóval érkeztünk, mindkét cég informatikai vezérkara. Ennek megfelelően mindenki be volt szarva kellően. Kelletlen udvariaskodás, visszafojtott félelem, ez volt a levegőben. Miután reggel kilencre ígértük magunkat, egy rögtönzött reggelivel is készültek, a több jobb szellemében. Minden kenyéren három-négy szendvicsre való nyersanyag volt felhalmozva, ami nagyon impozánsnak tűnt. De a kenyér, a vékony zsúrkenyér viszont nem bírta el a terhet. Akárhányszor bele akartam harapni a kenyérbe, egy darabka lehullott. Természetesen a majonézes sonkatekercsecske rá a fekete öltönyöm ölére. Nem győztem ásványvízzel megtisztítani.  Aztán bevezettek minket egy nagy tárgyalóba, ahol már összegyűlt a csapat.

Ha valaki az igazi informatikusok sztereotípiáit szeretné összegyúrni egy emberbe, javaslom, látogasson el ide, dúskálhat a jobbnál-jobb jelöltekben.  A jellemzők: hosszú haj, befőttes gumival copfba kötve. Kinyúlt, viccesnek szánt, vagy akcióhősöket mutató póló (természetesen a szebbik, hiszen mégiscsak nagy emberek jönnek), és természetesen zokni és papucs. Vastag, még az elmúlt évszázadról visszamaradt szemüveg, és legalább két-három kütyü előttük az asztalon. A bőrük legalább 5 éve nem látott napfényt, ezért bármikor statisztálhatnának az Alkonyat valamelyik részében. Azt viszont el kell ismerni, hogy az informatikában nagyon pengék a srácok. És a szag, na azt nem részletezném, de a sportöltözői emlékeim tódultak fel, amikor beléptünk a terembe. Valószínűleg nem csak nekem tűnt fel, mert a velünk utazó terhes HR-es hölgy kétségbeesetten rohant az ablakhoz kinyitni, aminek eredményeképpen jeges szélroham cibálta a lófarkakat. Erről eszembe jut kedvenc viccem: Apróhirdetés: lófarkas leány hasonló adottságokkal rendelkező fiú társaságát keresi.

A főnököm úgy döntött, hogy itt az idő, hogy ezeket a szegény páriákat beavassa a nagy céges politika rejtelmeibe és egy jó fél órás előadást tartott olyan szervezetekről, emberekről, akikkel vélhetően soha nem találkoznak ezek a vámpírnövendékek. Meg is lett a hatása, heves ásítozás, kütyünyomkodás.  Ezt a hibát sok vezető elköveti, nem szabja testre a mondanivalóját. Beszélgettem egyszer Aranyosi Péter művész úrral, mert egy céges rendezvénysorozatunkon haknizott, és sok üresjárat volt. Amit egyrészt arra használt ki a mocsok, hogy parodizáljon, másrészt elmondta, hogy a legfontosabb a stand upban, hogy ismerd meg a közönséget. Az első 10-15 perc erről szól. Ha nincsen meg a közönség, akkor nem visz magával semmit, nem szórakozik. Így van ez a prezentációkkal is. Ül a szobában 30 kocka, akinek egyetlen emberi kapcsolata a számítógép, annak maximum egy percben beszélünk az új top vezetőkről Milánóban, különben 5 perc alatt elveszítjük őket, ahogy ez meg is történt.

Csak a vége fele élénkültek meg, amikor olyan kérdéseket tettek fel, amire természetesen nem volt senki felkészülve. Hiszen olyan ez, mint amikor cár atyuska meglátogatja a szibériai falvakat és beszél a nagy orosz anyamedve terjeszkedési terveiről, közben Szergej meg megkérdezi, hogy van-e valami jó módszer, hogy a tehenek jobban tejeljenek. Természetesen válaszoltak a kérdésekre. Egyrészt egy hangot sem értettem, másrészt meg a reakciókból azt láttam, hogy nem volt sok értéke a válaszoknak.

Fél egy felé végre elindultunk a haza. Jó, hogy ez volt az utolsó ilyen alkalom, mert már kifejezetten nyomasztana még egy. Egy ilyen szervezetben úgyis előbb tud mindenki mindent, mint ahogy a hivatalos kommunikációt egyáltalán megtervezik. Így működik a világ.

Mindenki életében elérkezik a pillanat, amikor tenni kell valami a közért. Van, aki hidat építtet Pestbudán, van, aki nemzeti gyűlést szervez, van, aki önkéntes munkában tisztítja a várost. Én is komoly áldozatot hoztam tegnap azért, hogy beszámolhassak a kézműves sörökről. Tanulmánytúrát szerveztem Nikola barátommal, hogy megkóstolhassak néhány kisebb, kézműves sört és megírhassam ezt a posztot.

Az ügy érdekében két helyet is meglátogatunk, a Nota benében kezdtünk, de ott hamar kiderült, hogy csak fél hétig van asztaluk. Ekkor vadul elkezdett Nikola telefonálni, de mindenütt telt ház volt csütörtök este lévén. Végül a Kulovy Bleskben kötöttünk ki, ahol először mintegy fél órát álltunk a bárpultnál, majd leültettek egy asztalhoz, ami akkora volt, hogy nem fért rá a tányérunk. Érdekes megoldás volt, mert olyan volt, mintha eredetileg egy beépített szekrény lett volna ott, majd azt eltávolították és raktak oda egy asztalkát két székkel. Olyan szűk volt a fülke, hogy nem fért be a vállam, féloldalasan ültem és a pincérek folyton átestek a lábamon. Miután elég sokféle sört kellett megkóstolnom a köz érdekében, estére virágos jó kedvünk kerekedett, jó sokat nevetgéltünk mindenfélén.

 Únětice 12 

Ez egy népszerű, de a nagyokhoz képest még mindig kistételes sörgyár. A sörgyár észak-keletre van Prágától és kizárólag hagyományos cseh söröket gyárt. Prágában több helyen lehet kapni, főleg olyan éttermekben, amelyeket a helyiek látogatnak. A söreiknek nagyon hasonló íze és állaga van, mint a Pilsner Urquellnek, de annál valamivel karakteresebb. Mi egy erősebbet, a 12-es szűretlen típust kóstoltunk meg, aminek az alkoholtartalma is magasabb volt, 4,9 százalék. A szűretlensége adott neki valami vad ízt, amit jól egyensúlyozott a sör bársonyos alaptónusa. Ezt a sört is a Notabenében ízleltük meg, de a Kulovy Bleskben is kapható. Kifejezetten ajánlom, kellemes, érdekes sör.

Maximilian 11

Egy egészen friss sörfőzde, a két éve nyitott Maximilian egyik alapsörét kóstoltuk először a Kulovy Bleskben. Ez a pilseni típusú ser egy kicsit kesernyésebb volt, mint amit gondoltam róla előtte, de ugyanúgy selymes, mint az Urquell. A sörfőzde a festői nevű Kroměříž-ben található, amit meg sem kísérelnék kimondani és nagyon közel van már a szlovák határhoz. Ez a sör ízén is érződik, jobban közelít az osztrák sörökhöz. Az alkoholtartalmát sajnos nem sikerült kinyomoznom, de valahol 4,7-4,8 százalék körül lehet. Nem rossz sör, de nem lett a kedvencem.

Rebel 12 

A sörgyár Morávia közepén, Havlíčkův Brodban található, ahol eredetileg már a 14. században is volt sörfőzde. A sörgyár az önálló működést a rendszerváltás után kezdte meg ismét. A sör, amit kóstoltunk, egy 12-es szárazanyagtartalmú, 5 százalékos sörital. Ez a sör tetszett a legkevésbé, ez áll a legközelebb a magyar sörökhöz. Az a fajta sör, amit ha hazajössz a gyárból és már megverted az asszonyt, legurítasz a meccs mellé. Szépen mindennek megvan a maga helye az univerzumban. Szóval semmi különös. Ezt is Kulovy Bleskben lehet például fogyasztani, de több helyen árulják.

Punk ale 

A végére hagytam egy nagyon érdekes sört. Sokáig gondolkodtam, hogy egyáltalán berakjam-e, hiszen nem cseh sör, hanem skót, de annyira különleges volt, hogy mindenképpen a nap legemlékezetesebb itala volt. Ez is egy indiai típusú ale volt, aminek erősen telt ízét halvány ibolyaíz kísérte. Azért tudom, mert Rozi múltkor itatott velem egy ibolyás limonádét, aminek az emlékétől is kiráz a hideg, na ennek a sörnek az ízében finom mellékzöngeként ezt éreztem. Ez is egy nagyon nehéz sör, 5,8 százalékos alkoholtartalommal, vigyázni kell vele. Nem mondom, hogy minden nap ilyet innék, de ha valami különlegesre vágyik az ember, akkor mindenképpen tudom ajánlani. Ezt is a Kulovy Bleskben lehet elcsípni, ahol egyébként 27 különböző sört tartanak, aminek a nagy részét csapolják is, és a kínálat folyton változik.

A cseh sörfogyasztási szokások is változnak. Annak ellenére, hogy ezek a kisszériás sörök lényegesen drágábbak a mindenhol kapható alapsöröknél, akár dupla annyit is fizethet értük az ember, mégis nagy mértékben nő a fogyasztásuk.  A Ferdinand kivétel, mert az 40 CZK körül van, ami olyan 450 Ft, ez már olyan közepes méretű sörgyár, ami az árait is alacsonyan tartja.  A csehek, ellentétben velünk, tényleg egyre jobban élnek, ennek köszönhető, hogy egyre több mikrosörfőzdéből, kisebb sörgyárból származó sört isznak. A minőség egyöntetűen nagyon jó, most mennem kell, mert új söröket kell megtapasztalnom a hétvégén.