Az egyik hétvégén átélhettem, milyen is turistaként Budapesten lenni. Történt ugyanis, hogy Nikola barátommal hazautaztunk a hétvégén. Gondoltam, megmutatom neki, miért özönlik Pestre Európa számtalan fiatalja.

Pénteken már ebéd után elindultunk. Az talán említésre méltó, hogy a helyi BKV kantinjában ebédeltünk. Egyszerű emberek, overálok némi olajfolttal és az átlagosnál több bajusz, még a hölgyek esetében is. Talán pont a mindennap használt 18-as villamos egyik vezetőjével majszoltam együtt a rántott húst főtt krumplival, ami egy az egyben olyan volt, mint régen a napköziben. Ez akkor fejedelmi fogásnak számított, most inkább belesimult az erős közepesbe, de a vállalati kantint még így is ütötte.

Az út hazafele szokásosnak mondható volt, 6 óra alatt voltunk otthon. Az leszámítva, hogy Nikola úgy döntött, hogy kihozza a maximumot az i30-asából, és Csehországban végig 160-nal jöttünk, amitől az autó motorja végig 6000 körül pörgött, amit teljesen feleslegessé tette bármilyen zene hallgatását, és a beszélgetés kapcsán meg attól tartottam, hogy teljesen berekedek, ezért hanyagoltam. Ráadásul általában mélyen elgondolkodott a 160-as tempó mellett, ezért én már kitapostam a fék helyét, mire elkezdett fékezni, ráadásul a fékeket a motorhoz szabták, ezért gondoltam, kitenyerelek a jobb kezemmel, azzal nagyobb fékhatást érek el. De egy a lényeg: épségben hazaértünk. Érdekes módon csak Csehországban nyomta, mint süket az ólajtót, Szlovákiában és Magyarországon betartottuk a sebességhatárokat.

Mondjuk sietnünk is kellett, mert le kellett foglalóznunk egy lakást, ugyanis október elejétől hazaköltözöm. Egy év után úgy döntöttünk, hogy Magyarországon szeretnénk felnevelni a gyerekünket, ezért nehéz szívvel, de itthagyom majd Prágát.

A lakással kapcsolatos szerződés után elmentünk egy kicsit borozgatni a Drop Shopba, ahol egy hattételes borkóstolót állított össze nekünk a sommelier , némi sajtocskával és sonkafalatokkal. Nikolának nagyon tetszett a hely és a borok. Ismét meg kellett állapítanom, hogy sokkal jobban szeretem a fehérborokat, mint a vereset. Pedig a vörösből is finomakat adtak, a végén egy újraértelmezett bikavérrel, mégis a fehér elegáns üdesége áll hozzám igazán közelebb. A borozástól megfáradtan felkutattuk az autót és Rozi hazafuvarozott bennünket.

Másnap délelőtt 11-re sikerült összeszedni magunkat és egy kései reggeli után megcéloztuk a Széchenyi fürdőt, mert ugye nincsen Magyarországra látogató külföldi turista, aki ne menne el egy magyar fürdőbe. Én régen voltam a Szecskában, két dolgon lepődtem meg igazán, a belépőjegy 4300 forintos árán és azon, hogy nem nagyon találkoztam magyar emberrel, bár ez a második tény valószínűleg szorosan kötődik az elsőhöz. A fürdő maga valahogy csalódás volt nekem, biztos azt vártam, hogy ennyi pénzért valami csoda is jár, de csak különböző hőmérsékletű medencék voltak, a Benetton reklámokat visszaidéző bőrszínkavalkáddal.

A fürdés után a következő kötelező elem az escape room volt. Ez egy olyan, speciálisan magyar szórakoztató forma, mint a romkocsma. Csak Magyarországon van, sokan szeretik, mégsem másolja le nagyon senki, mindenesetre furcsa. Az escape room lényege, hogy a vitéz jelentkezőket bezárják egy meghatározott időre egy - legtöbbször belvárosi pincéből kialakított - játéktérbe, és onnan ki kell szabadulni. Nikolának elküldtem több lehetőséget, végül ő a Funlock nevű helyet választotta.

A Funlock a zeneakadémia tőszomszédságában van, és miután ez is egy pincelejáró, ideális hely a hajléktalanoknak, ezért egy bűzös, húgyszagú lépcsőn kellett lemenni, de Nikolának ez is tetszett, mondta, így még eredetibb a hely.

Egy fiatal srác gyorsan elmondta, hogy van egy őrült professzor, akinek a számítógépében fontos információkat rejtettek el, amelyeket csak mi tudunk előbányászni úgy, hogy helyreállítjuk a szoba áramellátását.

Miután bezártak minket a szobába, félhomályban kellett kulcsokat keresni, apró logikai feladatokat megoldani, titkos ajtókat kinyitni, mire végre beindítottuk a furcsa, leginkább a fantasztikus filmekben látott, négy kulccsal indítható számítógépet, ami úgy indult, hogy a kulcsok elfordítása után egy hatalmas félkör alakú gombot kellett megnyomni. Úgy elrepült a 45 perc, amíg ott voltunk, hogy észre se vettük. Miután a játékot három vagy több főre tervezték, egy-két helyen érkezett egy kis segítség egy kis rádióadón. Egy olyan feladat volt, amin elhasaltunk volna, egy hatjegyű logikai kódot kellett megfejtenünk, amihez a számaink már megvoltak, de nem tudtuk a sorrendet. Korábban találtunk egy legodarabat, amit egy helyre behelyezve, egy szakasz áramellátását visszaállítottuk, de azt nem figyeltük, hogy a kis legotorony 6 színű és a számoknak is vannak színei. Ezen nem jutottunk volna tovább, de szerencsére segítettek.

Nagyon bejött nekünk az az escape room, Nikola nem értette, miért nincs máshol ilyen. Én se nagyon értem. Utána egy kicsit hazamentünk, ejtőztünk, majd Rozival együtt elmentünk vacsorázni a Vigalmi negyedbe, a Soul foodba, ahol betoltunk egy nagyon fincsi, méretes hamburgert, mert napközben egy gyros volt csak az ebéd. Utána Rozi hazament, mi pedig hamburgerszagú kézzel belevetettük magunkat a pesti éjszakába.

Elég hamar ráuntunk. Sok hely szabadság miatt zárva volt, többek között a Boutique, ami az egyik kedvenc helyem, Budapest legjobb koktélbárja. Először a Szimplába mentünk, ami szokás szerint tömve volt turistával, meg unalommal, ezért el is jöttünk, benéztünk még néhány másik helyre, ahol ugyan a tömeg kevesebb volt, ám az unalom annál nagyobb. Végül a Godzsu udvarban először a Spílerben sörözgettünk, majd átültünk egy borzalmas koktélbárba, ahol ízesített vizet árultak jégkására töltve, koktélként. Elég hamar, éjjel egy körül már beszálltunk a taxiba, és mentünk hazafelé. Valahogy ezek a helyek nekem nem jönnek be, de miután turistát játszottunk ez is kötelező elem.  Lépten-nyomon leány- és legénybúcsúkba ütköztünk, ahol lerészegedett fiatalok, mindenféle borzalmas maskarákban kunsztokat végeztek. Ezeknek sosem láttam értelmét.

Másnap a Dérynében még betoltunk egy finom reggelit, sajnos paraszttáljuk nem volt, pedig az illik jól a karakteremhez, de így is találtunk megfelelő ételt. Csevegve üldögéltünk a nyári napsütésben, kiélvezve a nyár melegét, energiáját, hiszen már nem sok van belőle. Sajnos. Az őszt sosem szerettem. Én nyári ember vagyok, szeretem a meleget. Bár itt Prágában nyár sem volt igazán. A héten végig 15 fok alatt volt a hőmérséklet. Állítólag azon a héten, amikor szabin voltam, volt harminc fok felett is, de én ezt nem hiszem. Meg akarnak téveszteni.

Mindenestre élményben gazdagon rettegtem végig a hazafele utat Nikola mellett. Jó kis hétvége volt.