A gyerekekkel töltött hét fő attrakciójának mindenképpen a günzburgi Legolandba történő utazás ígérkezett. Évekkel ezelőtt már voltam itt a gyerekekkel, és nagyon jó emlékeket őriztünk róla. Így mikor megállapítottam, hogy Prágából bő négy óra autózással oda lehet jutni, már készen is volt a terv.

Legolandról sokaknak valami olyan hely jut eszébe, ahol biztos minden sarokban kockafejű szemüveges kis csávók éppen valami űrhajót építenek, vagy éppen Ninjago csatákat vívnak. Na ilyen nincsen. Az egész parkban egy olyan hely van, ahol valóban lehet valamit építeni. Legoland a lego-tematika köré épített klasszikus vidámpark. Egy olyan speciális része van, ami máshol nincsen: legóból fel van építve néhány európai városrész, pl. a hamburgi kikötő, a holland csatornavidék, vagy Berlin nevezetességei. Ezt a részt minilandnak hívják, és az ember Gulliverként járkálhat a derékmagasságú házak között, ahol a csatornákon apró legohajók járják köreiket fáradhatatlanul, vonatok zakatolnak, buszok állnak meg a megállókban.

De ne szaladjunk ennyire előre. Legolandnak is van saját hivatalos szállása, de hogy ott lakhassunk, mindkét vesémet el kellett volna adnom. Úgy véltem, arra még talán szükségem lesz, ezért máshol kerestem szállást. Günzburgban, a park közelsége miatt teljesen elszálltak az árakkal még német viszonylatban is. Ezért inkább Augsburgban, a parktól háromnegyed óra autózásra találtam egy hotelt. A másik probléma, amit meg kellett oldanom egy autó beszerzése volt, mert itt nekem nincsen autóm, Rozi pedig repülővel csatlakozott hozzánk. Nosza, gyorsan béreltem is egy autót, és pénteken már egy kék színű, kéthónapos, új Octáviával gurultunk Augsburg felé.

Ahogy beléptünk Németországba, árgus szemekkel néztem a romló nyugati demokrácia hanyatlását. Nem találtam jeleit, de valószínűleg tudták, merre járunk és csak ott tupírozták fel a dolgokat. A németek még mindig sokkal jobban élnek, mint mi, vagy akár a csehek. Ez tettenérhető mindenütt.

Augsburgban a kedvünkért feltúrták az egész belvárost, mindenütt vidám légkalapácsok, markológépek zakatoltak, és mindezt lelkiismeretesen már reggel hétkor is tették, szombat reggel is. Sokak felmenői említve lettek. Egyébként a város egy nagyon unalmas német kisváros, ami arról nevezetes, hogy kalandozó őseinket itt állították meg véglegesen 955-ben az Augsburg melletti Lech mezőn.   

 

Szombaton egy közeli cukrászdában reggeliztünk, mert a szállodában négyünknek 40 euró lett volna egy reggeli. Belekalkulálva, hogy Laura lányom annyit eszik, mint egy poszáta, inkább egy sarokkal arrébb reggeliztünk meg bőségesen 25 euróért. A reggeli után végigaraszoltunk az útépítéssel sújtott autópályán. Kicsivel dél előtt már a park hatalmas parkolójában sétáltunk. A parkban Hyundai-hétvége volt, minden Hyundai-tulajdonos ingyen mehetett be, ráadásul hosszított nyitva tartás is volt annak köszönhetően, hogy Németországban is kitört a szünidő. Egyetlen dolog miatt nem voltak elviselhetetlenül sokan, mert napközbenre viharokat mondtak a térségbe. De a térségben biztos nem ritka az eső, mert igen közel van a parkhoz egy város, amit Regensburgnak, azaz Esővárnak hívnak.

 

Legolandban, mint minden ilyen jellegű parkban, egy belépőjegy van, amellyel minden játékot, attrakciót annyiszor használhat az ember, amennyiszer akar. Ennek a természetes következménye, hogy a jobb dolgokat mindenki ki akarja próbálni, ezért minimum fél órát sorba kell állni egy-egy felkapottabb játék előtt. Van itt többféle hullámvasút, nagyobbaknak és kisebbeknek. Van egy érdekes, hatalmas szitakötő-rajra emlékeztető hatalmas és veszélyes kinézetű, jobb híján körhintának nevezendő attrakció, van vízbe csúszó játék, a világ legnagyobb, életnagyságú legoűrhajója, az X- szárnyú. Lehet végigzötykölődni a parkon egy kisvasúttal, és 3D-ben vetítik egy moziban a tavalyi Lego filmet, ami viszont németül volt, ezért nem ültünk be rá.

Van egy vizes rész is ahol, ha olyan az idő, hajózhatunk kalózhajóval, van egy hajós körhinta is, ahol körben lőállásokat lehet felvenni, és gyenge sugarú víziágyúkkal és vízibombákkal lehet sorozni a hajón ülőket. Ez egy jó móka lehet ragyogó napsütésben, de nálunk inkább végig esőre állt az idő, és kétszer tisztességes zuhé is szakadt a nyakunkba, ezért csak az egyiket próbáltuk ki akkor, amikor már egyébként is jól megáztunk. A vizes játékok körül emberszárítókat helyeztek el, ami egy kabinba helyezett hajszárítóra hasonlít, ahova bedob az ember 20 centet majd 2 perc alatt megszárad ruhástul.

 

Van egy kis színház is, ahol neves előadásokat mutatnak be kétszer egy nap, most egy kubai cirkusz vendégeskedett kalóz tematikával. Mi a három órai előadásra ültünk be fél három után. Érdemes volt, mert már a legjobb helyeket elfoglalták a német ősproli családok, akik kompletten meguzsonnáztak várakozás közben, annyit felzabálva, ami egy etióp falu egy havi élelmiszerszükséglete. A show-ban voltak bohócok, artisták, akik kevés eszközzel mutattak be kunsztokat. A második produkcióba a színpadra szaladt 3 igazi kockahasú kubai srác. Az előttem ülő, rém ronda német anyukából izgatott sikkantás csúszott ki a látványra.

A harmadik produkcióba egy kisfiút és egy felnőtt segítőt kerestek, hát természetesen engem szúrtak ki és rángattak fel a színpadra a bohócok. Láttam, hogy a lányaim felváltva röhögnek és takarják el a szemüket, Rozi meg próbál a röhögésén úrrá lenni, hogy megörökíthessen valamit a nem mindennapi jelenetből. Először csak segítenem kellett egy hatalmas ugrálókötelet hajtani, hogy a fiúcska ugrálhasson a másik bohóccal. Majd visszaküldték a fiút, azt hittem, én is mehetek végre a helyemre, de nem. Először szépen kubai táncot kellett lejtenem a botlábaimmal, a közönség nagy derültségére, majd úgy gondolta az izmosabb bohóc, hogy állásból eldől és csinál néhány fekvőtámaszt, mondván, hogy csináljam utána. Nem tudta, kivel kezdett, természetesen megcsináltam. Utána már bekeményített, és ugrott egy cigánykereket felugrásból, azt nem csináltam utána. Majd egy kicsit én is ugráltam a kötéllel. Utána jött a produkció fénypontja, kis masnival a fejemen, rószaszín tütüvel kellett becsukott szemmel ugrálnom, miközben ők mindenféle huncutságokat műveltek körülöttem. Hála istennek utána már visszaballaghattam a helyemre. Én végig rohadtul zavarban voltam, de állítólag ez nem látszott. Az előadás többi részére az átélt élmények miatt kevésbé tudtam figyelni, ráadásul a vége felé megint jött egy zápor, ezért egy csomó ember, aki nem a tető alatt ült, próbált menedéket keresni.

Az étkezés a parkban elég rémes dolog, mert elég drágán, nem túl jó minőségű kajákat lehet enni, viszont a gyerekeknek van legókocka alakú sült krumpli. Mi bockwurstot ettünk zsemlében, de ez is több mint 1000 forint volt. Lassan ránk esteledett, felültünk még egy lassan forgó óriási kilátóba, ahonnan miután felemelkedett az egész parkot be lehetett látni, majd megvártuk még a zárás előtti tűzijátékot. A tűzijáték valahogy folyamatos volt, nem úgy, mint nálunk augusztus 20-án. Nem volt szünet a fellövések között, és gyönyörű képeket láttunk közvetlen a fejünk fellett.

 

Utána fáradtan kutyagoltunk vissza az autóhoz. A gyerekek arról beszélgettek, hogy kinek mi tetszett a legjobban, csak szegény Rozi nem tudott sok mindenről beszámolni, mert a terhesség miatt elég sok mindenre nem ülhetett fel, ezért szinte az egész napot különböző padokon töltötte. Este 11-re értünk vissza Augsburgba, annyira fáradtan, hogy senkit sem kellett dajkálni. Jó kis móka volt.